szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem csökkent a bértámogatással elhelyezkedő álláskeresők létszáma tavaly az első háromnegyed évben, noha a támogatás, amely korábban elérhette akár a száz százalékot is, az európai uniós elvárásokhoz igazodó, 2007. január elseje óta hatályos szabályok szerint 50 százalékos volt csupán.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal tájékoztatása szerint a múlt év első háromnegyed évében 19 294 álláskereső lépett be a bértámogatásos foglalkoztatásba, gyakorlatilag ugyanannyi, mint 2006-ban az első háromnegyed évben.

A szinten maradás oka lehet az is, hogy bár a fizetendő bér és járulékainak csak 50 százaléka nyerhető el támogatásként, de a munkáltatónak nem kell vállalnia a támogatott időszakkal egyező támogatás nélküli továbbfoglalkoztatást. Foglalkoztatási kötelezettsége csak arra az egy évre szól, amelyre a támogatást is megkapja.

Korábban egy évnél rövidebb, például fél évre szóló támogatást is el lehetett nyerni, de ezt követően további fél évig támogatás nélkül kellett foglalkoztatni a dolgozót. Múlt évtől az európai uniós szabályokhoz igazodva a bértámogatásokat összeszámítják az egyéb támogatási összegekkel, s ezek együtt nem haladhatnak meg egy bizonyos mértéket. A különféle pályázati pénzekért induló cégeknek ezt is figyelembe kell venniük.

A bértámogatás rendszere igazodott az európai uniós elvárásokhoz, egyben egyszerűsödött. A korábbi igen sokféle bér- és járuléktámogatás helyett egyféle támogatást vehetnek igénybe a munkáltatók. Korábban az álláskeresők sokféle kategóriájához voltak hozzárendelve a különféle bér- és járulék támogatások. Az új szabályok szerint csak azt kell figyelembe venni, hogy az Európai Unió erre vonatkozó irányelve kiket minősít hátrányos helyzetűnek.

Hátrányos helyzetű az álláskereső, aki már egy éve - pályakezdőként fél éve - keres állást, vagy legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik. Ebbe a kategóriába tartozik többek között az is, aki elmúlt 50 éves, továbbá aki gyermekgondozás után kíván ismét elhelyezkedni. Az 50 százalékos támogatás nemcsak azoknak a munkáltatóknak adható, akik álláskeresőt vesznek fel, hanem azoknak is, akik a cég nehéz gazdasági helyzete ellenére elbocsátás helyett egy évi további foglalkoztatást vállalnak.

MTI Karrier

Magasabb a minimálbér és a bérminimum

Emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum az idén január elsejétől, nőttek a minimálbérhez rendelt egyéb juttatások is, mint például az álláskeresők járadéka.

MTI Karrier

KSH: 7,5 százalékos a munkanélküliség

A szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 922 ezer , a munkanélkülieké 316 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

MTI Karrier

Hogyan alakul a szakképzés-szervezés Borsodban?

Az új finanszírozási lehetőségek miatt a szakképző intézmények fenntartását úgy lehet megoldani, hogy több fenntartó összefog, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezért létrejött a Sajóvölgyi és a Zempléni Térségi Integrált Szakképző Központ (Tiszk) - mondta a megyei önkormányzat szóvivője.

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot

Többen átléptek az újraélesztésre szoruló betegen, a mentők az emberek közönye miatt kongatják a vészharangot