Nettó 160 ezres fizetést, majd főnöki széket akarnak a pályakezdők
A magyar vállalatoknál is terjed a környezettudatos gondolkodás
Zöldmérő címmel indított környezettudatossági kutatássorozat második felmérésének eredményeit tette közzé a Sun Microsystems. A GKIeNet Kft. közreműködésével közép- és nagyvállalatok körében készített reprezentatív felmérés ezúttal azt vizsgálta, hogy a hazai cégek számára mit jelent a környezettudatosság fogalma.
Tavaszi állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) március 4-én és 5-én immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét.
Milyen munkát keressek? - Válaszol a szakértő
"Segítséget szeretnék kérni: milyen munkát keressek, melyik lenne nekem a megfelelő. Nem érdekel a bank, biztosítás, a kétkezi piszkos munka, a hétvégén is dolgozni kell munka, a korán kelős munka, az irodai ülős munka, az ügynöki munka is ki van zárva, a területi képviselői is”. Olvasói kérdésre válaszol Tóth Éva Mária humánmenedzsment szakértő, a HR Blog szerzője.