szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A következő tanévtől a hallgatók havonta 10 ezer forinttal több diákhitelt vehetnek fel, a kölcsön kamata az év végéig továbbra is 9,5 százalék lesz

A költségtérítéses diákok maximum havi 50 ezer, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket.

A Diákhitel Központ a jogszabályi előírásoknak megfelelően megállapította a diákhitel kamatának 2008. december 31-ig érvényes mértékét, amely változatlanul évi 9,5 százalék - olvasható a központ közleményében.

Szeptembertől azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyek megállapodtak a Diákhitel Központtal, a költségtérítésük közvetlen befizetése nélkül, azonnal be tudnak majd iratkozni, ha "engedményezik", hogy diákhitelüket közvetlenül tanintézményük számlájára utalja át a központ.

Korábban a felsőfokú intézmények többsége csak akkor fogadta el a költségtérítéses hallgatók beiratkozását, ha előzetesen befizették a számukra előírt összeget. Ezentúl a költségtérítéses, diákhitellel rendelkező hallgatók az igényelt hitelösszeg egy írásbeli megállapodásban rögzített részét (vagy akár egészét) közvetlenül felsőoktatási intézményük számlájára utaltathatják. Az átutalt összeget az intézmény kizárólag a költségtérítés kiegyenlítésére fordíthatja. Ebben az esetben az intézmény lehetővé teszi a hallgató számára a beiratkozást, anélkül, hogy a félév kezdetekor befizette volna a költségtérítést.

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

És akkor lehet választani, melyik „nemzeti nagytőkés” mentse meg Budapestet a csődtől

Megállt a Giro mezőnye Rómában, amikor a pápa kiment fogadni őket

Megállt a Giro mezőnye Rómában, amikor a pápa kiment fogadni őket