Tetszett a cikk?

A munkahelyi közösségben elég csupán egyetlen elégedetlenkedő dolgozó, hogy a munkatársak kórusban sorolják - irreális - követeléseiket. A negatív szólamok ugyanis sokkal „hangosabbak” az emberi fül számára, mint a pozitívak.

Az evolúció és a társadalmi szokások mélyen belénk programozták, hogy az agresszív viselkedés a férfiak sajátja, azt a nők csak legfeljebb különösen indokolt esetben alkalmazhatják - ezt állítja legalábbis két pszichológus, Victoria Brescoll (Yale University) és Eric Uhlmann (Northwestern University).

Kutatásaikkal bizonyították, hogy míg a férfiaknál elfogadják, sőt jutalmazzák a határozottabb fellépést, addig a nőket - szakmailag is - elítélik, ha temperamentumosabban, netán agresszívabban viselkednek. Nem véletlen, hogy Hillary Clinton elnöki kampánya során sokszor felmerült, érdemes-e keményebb hangot megütnie szónoklataiban, hiszen egy erőskezű nő visszatetszést kelthet a nagyközönségben.

Minderre egy nagyszabású kísérlet mutatott rá, amelynek során színészekkel készült videókat nézettek vezetőkkel, hogy kiderüljön, a különböző viselkedések alapján kit mekkora felelősséggel járó munkakörbe és milyen fizetéssel vennének fel. A kutatók megállapították, hogy mind a férfiak, mind a nők magasabb beosztást, fizetést és szakmai elismerést remélhetnek, ha kifejezik dühüket. Ez azonban nem biztosítja stabilan a sikert mindkét nem számára, amint ugyanis a színészek letörten kezdtek el viselkedni (ami előbb-utóbb mindenkivel előfordul élete során), akkor a nőket egy szintre rangsorolták a férfiakkal státusz és szakmai szempontok alapján, fizetés terén azonban nem, sőt, bátran az erősebbik nem alá „ígértek”.

A kísérlet második fázisában alacsonyabb képzettséget igénylő munkakörre jelentkezőket (színészeket) vettek alapul, itt azonban furcsa eredményre leltek a kutatók: a dühöt kifejező férfiakat magasabbra rangsorolták az ítészek, mint a mérges nőket. Ha azonban a nők megmagyarázták, miért is dühösek éppen, javultak az eredményeik, szemben a férfiakkal, akiknél ezt a gyengeség jelének vélték a vezetők. Victoria Brescoll szerint mindebből az következik, mindegy, hogy nőként az ember egy irodai állásért vagy az elnökségért agitál, sosem mutathatja ki felháborodását.

Megfertőz a siránkozás

Dühbe gurulni természetesen egyébként sem érdemes, hiszen az állandó érzelmi viharok könnyen átválthatnak folyamatos siránkozásra, ami ráadásul a munkatársak hangulatára is rányomja a bélyegét - állítja a Washington Business School 2007-es felmérése. Elvégre az állandóan panaszkodó munkatársat csak egyféleképpen lehet elviselni: ha mi magunk is helyeslően vele bólogatunk, ezzel érhetjük el ugyanis a legkisebb energiaveszteséget. Előbb-utóbb azonban rajtunk és kollégáinkon is eluralkodik a nyugtalanság, s megszaporodnak az irodában a negatív felhangok.

Ám szerencsére ez nem feltétlenül tartós állapot, a panaszáradat rögtön megszűnik, amint kikerül a környezetből a „bajkeverő” - mutatott rá tanulmányában Terence Mitchell menedzsmentszakértő és pszichológus, illetve William Felps doktorandusz. A kutatás ötletét egyébként Felps felesége szolgáltatta, amikor egy véglegetekig - tehát nem jó szándékból - csípős humorú, cinizmussal megáldott kollégája betegszabadságra kényszerült, s hirtelen minden megváltozott a munkahelyen: az emberek elkezdtek segíteni egymásnak, bekapcsolták a rádiót, munka után elmentek sörözni. Amikor azonban a „tékozló fiú” visszatért, a kitűnő hangulat azonnal alábbhagyott. Az emberek ismét elkezdtek acsarkodni egymással, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna: nem vették ki a részüket a közös feladatokból, sértegették egymást, amitől boldogtalanná és érzelmileg instabillá váltak.

Minderre később a két szakértő kutatása is rímelt, amikor a legkülönbözőbb munkakörnyezeteket (gyárakat, gyorséttermeket, egyetemeket) vizsgálták meg. Állításuk szerint minden olyan helyen, ahol legalább 5-15 fős csoportoknak kell együtt dolgoznia, alapból csökken a toleranciaszint, illetőleg gyakrabban vesznek fel az emberek negatív viselkedési pózokat - s ezt csak tetézi, ha egy folyton kellemetlenkedő alak van a társaságban, mivel több lehetőséget teremt a konfliktusokra, csökkentve a kommunikációs és együttműködési hajlandóságot.

HR Portal

 

 

Karrier

Hogyan szabaduljunk meg a munkahelyi stressztől?

A vállalkozások jó része egy gombnyomásra kimutatja, hogy mennyit veszít a munkavállalók betegsége miatt, arra azonban nincs adat, mennyit nyerhet, ha lépéseket tesz az egészség-fejlesztés irányába. Szerencsére egyre több vezető kezdi elismerni az egészségmegtartó programok ösztönző és hatékonyság növelő hatását, amivel a dolgozók életmódváltását is elősegítik.

hvg.hu Karrier

Öt halálos munkahelyi bűn

Össze vagy zárva egy harcos, egy irigy, egy önfejű, egy kapzsi és egy hanyag kollégával? Úgy érzed, néha a falra mászol tőlük? Vajon ők milyennek látnak téged? Tanácsok problémás mindennapokra.

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban