szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A dolgozók 15 százaléka hetente legalább egyszer elkésik munkahelyéről, és közel negyedük nem vallja be ennek igazi okát – derül ki egy amerikai felmérésből.

Időn túl. Hol a határ?
© sxc.hu
Az amerikai munkavállalók 32 százaléka késéskor a rossz közlekedésre, forgalmi dugókra hivatkozik, míg a megkérdezettek 17 százaléka arra hivatkozik, hogy elaludt - derül ki a CarrierBuilder nevű álláskereső oldal felméréséből.

A megkérdezett munkaadók mindössze 7 százaléka jelölte meg a késés okaként családi elfoglaltságait – hogy óvodába, iskolába vagy orvoshoz vitte a gyerekét.

Népszerű indok még a késére az otthon felejtett iratcsomó, aktatáska. A felmérésből az is kiderül, hogy a vezetők többsége egy-egy késést hajlandó elnézni, ha a dolgozó teljesítménye kifogástalan, ám ha ez rendszeressé válik, legtöbbjük figyelmezteti, majd elbocsátja az alkalmazottat. 

A munkaadók 27 százaléka eleve szkeptikusan fogadja a munkaidő kezdete után érkezők magyarázatát. A kétkedés nem alaptalan: a munkavállalók 24 százaléka ugyanis inkább kitalál valami mondvacsinált okot, ahelyett, hogy bevallaná az igazat, hogy elaludt, elszöszmötölte az időt, vagy egyszerűen nem indult el időben.

MTI Karrier

Melyik nap lehetünk a legaktívabbak?

A magyar alkalmazottak 93 százaléka szerint a megbecsülés hatékonyabban növeli termelékenységüket, mint az anyagi ösztönzők - derül ki egy felmérésből.

hvg.hu Tech

Szívesebben hazudunk e-mailben, mint papíron

Ötven százalékkal gyakrabban hazudnak az emberek e-mailben, mint papíron, derül ki a College of Business and Economics által lefolytatott két kísérletből. Ennél is meglepőbb az a tény, hogy akik e-mailjeikben hazudnak, sokkal jogosabbnak érzik hamis állításaikat.

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi