szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A világ legnagyobb bevételű kereskedelmibank-csoportja, az amerikai Citigroup hétfőn bejelentette: belátható időn belül további, mintegy 53 ezer újabb állást szüntet meg, jelentékeny veszteségei miatt.

A csoport honlapján közölt munkahely-csökkentési tervekről hétfőn még tárgyalnak az alkalmazottakkal. A bejelentés szerint a tavaly év végi, 375 ezres csúcsfoglalkoztatáshoz képest az állásoknak összesen 20 százalékát szüntetik meg, azzal együtt, hogy a Citigroup már októberben bejelentett egy 22 ezres leépítést. Az új létszámcsökkentés azon felül lesz.

A bankcsoport október közepén 2,815 milliárd dolláros, részvényenként 60 centes veszteséget jelentett adó után a harmadik negyedévről. A piaci elemzők részvényenként 70 centes veszteséget vártak. Egy évvel korábban 2,212 milliárd dollár volt a Citigroup adózott eredménye. A bevétele 23 százalékkal 16,68 milliárd dollárra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 21, 64 milliárdhoz képest.

A nagyobb részlegek közül veszteséges volt a hitelkártya-, a lakosságibank- és az intézményi ügyfelek részlege, nyereséget hozott a vagyonkezelés, de kevesebbet az egy évvel korábbinál, meredeken javult viszont a vállalatfinanszírozás, amely profitra váltott az egy évvel korábbi veszteség helyett.

Egyvégtében ez volt a negyedik veszteséges negyedév a cégnél. Első ízben a tavalyi utolsó negyedben lett veszteséges a csoport azóta, hogy 1998-ban megalakult a Citicorp és a Travelers Group egyesüléséből. Tavaly egész évben még maradt a Citigroupnak 3,617 milliárd dollár adózott eredménye, jóllehet ez 83 százalékkal kevesebb volt a 2006-os 21,538 milliárdnál.

A Citigroup már ez év elején 30 milliárd dollárt szedett össze a nemzetközi tőkepiacon külföldi - közel- és távol-keleti - állami alapoktól és magánforrásoktól befektetés formájában, azaz részesedésért cserébe, ezzel fölerősítették a csoport tőkéjét. Körülbelül ennyi volt az értékleírás is a Citigroupnál a jelzálogpapírok és származékaik elértéktelenedése és a rossz adósságok miatt a tavalyi második félévben. Mind a kapott pénzek, mind a mutatók javulása meghaladta a vállalati célt. Az átlagos tőkemegfelelési mutató 8,8 százalékos volt a tavalyi év végén, a 7,5 százalékos cél helyett és a 2006 végi 8,59 százalék után. A további leírások nyomán a tőkemegfelelési mutató 8,2 százalékos volt most a harmadik negyedév végén. A nemzetközi ajánlások 8 százalékot már igen megfelelőnek tartanak.

hvg.hu Karrier

Ne ódzkodj az extravagáns megoldásoktól, ha állást keresel!

A csalódott és elcsigázott álláskeresők végső elkeseredésükben gyakran szokatlan módszereket vetnek be, mondván: most már úgyis mindegy! De megéri mindez? Meddig mehetünk el annak érdekében, hogy megkaparintsuk az áhított munkát? Furcsa taktikák, bizarr megoldások vagány keresgélőknek!

MTI Karrier

3500 állást szüntet meg a General Motors

A legnagyobb amerikai járműgyártó, a General Motors 3500 állást megszüntet, mert a mérséklődő kereslet miatt csökkenti kisteherautó- és terepjárógyártását.

MTI Karrier

Több mint negyvenezer pályakezdő keres állást

Több, mint negyvenezer pályakezdő fiatal szerepel valamelyik hazai munkaügyi központ regisztrációjában, közülük júliusban nyolcezernél is többen életükben először tapasztalták meg a munkanélküliséget - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

6 literes szívó V8-cal hódít ez a 32 éves Brabus Mercedes

6 literes szívó V8-cal hódít ez a 32 éves Brabus Mercedes

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet