Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Többhónapos sztrájkot és időszakos gyárfoglalást követően a franciaországi igazgató és a személyzeti vezető bezárásával tiltakoznak az amerikai Molex csoport délnyugat-franciaországi gyárának dolgozói telephelyük tervezett felszámolása ellen.
A két vezetőt hétfő délután zártuk be, hoztunk nekik ennivalót és matracokat, azon töltötték az éjszakát - közölte Pierre Bellegarde, a CGT szakszervezet helyi vezetője.
A világ egyik legnagyobb csatlakozógyártó cégének vezetősége a válságra hivatkozva tavaly jelentette be, hogy idén becsukja a Villemur-sur-Tarnban található üzemét, és a 283 dolgozó többségét elbocsátják. A szakszervezetek azt követelik, hogy a szerintük Hollandiába átszervezett gyártást azonnal telepítsék vissza Franciaországba, és fizessenek 100 millió eurós kártérítést az üzemnek, amiért "befektetés nélkül ellopták az itteni tudást".
Szó sem lehet ilyen körülmények között tárgyalásokról - mondta Marcus Kerriou, a bezárt igazgató kamerák kereszttűzében. Két órát aludtunk az éjjel, fáradtak vagyunk, de a válasz addig úgyis nem marad, amíg fogva tartanak - tette hozzá.
A vezetőség a rendőrség beavatkozását kérte, amely egyelőre nem tett eleget a kérésnek, hanem felkérte a Garonne megyei munkaügyi hivatalt a két fél közti közvetítésre, ami kedden megkezdődött.
Az elmúlt hetekben tucatnyi főnök-túszejtési akció történt Franciaországban a sorozatosan bejelentett létszámleépítések ellen tiltakozásul, illetve a jobb végkielégítésért szervezett nyomásgyakorlás részeként.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.