szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megválik dolgozóinak öt-hét százalékától a tolnai Fastron Hungária Kft., ezzel párhuzamosan a cég visszatér a márciusban bevezetett négynapos munkahétről az ötnaposra.

A tolnai cégnek jelenleg 437 alkalmazottja van, tavaly az átlaglétszám ötszáz fő fölött volt. A létszámcsökkentés után idén márciusban kényszerültek újabb lépésre a gazdasági válság miatt, bevezették a négynapos munkarendet, és március elsejétől a dolgozóik bérük 80 százalékát kapták - közölte Mayer Károly, a cég ügyvezetője.

Az eredetileg is átmeneti időre tervezett négynapos munkahét helyett május elseje után heti öt napot dolgoznak munkatársaik. Ezzel egy időben meg kell válniuk körülbelül harminc embertől, a mostani létszám öt-hét százalékától - tette hozzá.

A német tulajdonban lévő tolnai kft. mechanikai, induktív és elektromechanikai alkatrészeket gyárt német, holland és belga piacra, megrendelései a tavalyihoz képest 30-35 százalékkal csökkentek.

Vállalkozás

Juttatások passzív táppénzeseknek és fizetés Bérgarancia Alapból

Ha a dolgozókat a Bérgarancia Alapból fizetik ki, az mekkora összeg lehet egy ember esetén illetve van-e limitálva? Egy csődeljárás meddig tarthat egy munkáltatóval szemben? A passzív táppénz pontosan mit jelent, meddig tarthat, és milyen juttatások illetnek meg alatta? Az olvasók kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Farkasvérre megy a döntés, amire Strasbourgban készülnek

Farkasvérre megy a döntés, amire Strasbourgban készülnek

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a dolgozók az Országos Mentőszolgálatnál

Méltatlan körülményekre panaszkodnak a dolgozók az Országos Mentőszolgálatnál

Kézilabda-Eb: egy félidőnyi jó játék is elég volt Észak-Macedónia legyőzéséhez

Kézilabda-Eb: egy félidőnyi jó játék is elég volt Észak-Macedónia legyőzéséhez