Tetszett a cikk?

Kockázatos politikust alkalmazni a versenyszférában, vélik szakemberek. Pedig gyakori a két szféra közötti átjárás: számos cégvezérből, pénzügyi szakemberből lett már miniszter, sőt miniszterelnök is, de a fordítottja is igen gyakori. A politikus kapcsolatrendszere ugyanis jól érvényesíthető az üzleti világban.

Minél meghatározóbb egy politikus személye, annál inkább háttérbe fog vonulni leköszönése után: alapít egy céget, vagy már meglévő vállalkozását, befektetetéseit igazgatja. De semmiképpen sem fogja a klasszikus munkavállalói életet élni - véli Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Másképp vélekedik azonban Lipcsei András, a Dr. Pendl & Piswanger ügyvezető igazgatója.

Gyakran előfordul, hogy politikusok fordulnak fejvadászhoz, lehetőségeikről tájékozódva. Ez egy általános jelenség, amely nemcsak kormányváltáskor tapasztalható - meséli Lipcsei András. A leköszönő kormány tagjai közül vannak, akik csupán átmeneti időszakra hagyják ott a politikusi pályát, hogy aztán újult erővel, számos gazdasági tapasztalattal térjenek vissza, mikor újra kedvező szelek fújnak. Tehát egyesek annyira kötődnek a politikai pályához, hogy semmiképpen nem tudnák máshol elképzelni magukat. De olyan esetre is van példa, hogy valaki végleg megszakítja politikai karrierjét- tette hozzá Lipcsei András.

Csaposs Noémi azonban ezt nem tudja elképzelni, szerinte a nagy politikusok nem nagyon mennek fejvadászokhoz, hiszen nem szorulnak mások tanácsára, állásajánlataira. Ha felhagynak a politizálással, akkor rendszerint visszavonultan élnek, az addig alapított cégeiket, befektetéseiket ápolják. Nem túl valószínű, hogy a magas beosztásban dolgozók alkalmazottként térnek vissza a versenyszférába, inkább vezetőként, de arra a pozícióra is úgy hívják őket, nem ők jelentkeznek az állásra - nyomatékosítja Csaposs. A váltás okairól bővebben itt olvashat.

Tartalmi partnerünk a HR Portal.

 

MTI Karrier

A legjobb női munkahely

Átadták a Legjobb Női Munkahely 2009 című pályázat díjait. Első helyezést ért el kategóriájában a Microsoft Magyarország Kft. és az S Modell Kereskedelmi Zrt., a Marks & Spencer kizárólagos magyarországi franchise partnere.

Karrier

Jelek, amelyek arról árulkodnak, hogy a dolgozó fel fog mondani

Még mindig gondot okoz a vállalatoknak a tehetségek megtartása, a fluktuáció kezelése. Az önként távozás azonban megelőzhető, mindössze fel kell ismerni a jeleket. A felmondást tervezgető alkalmazott ugyanis látványosan "szenved", elégedetlenkedik, nincs jelen lelkileg, teljesítménye, érdeklődése pedig csökken.

Karrier

Utazási költségtérítés: mikor fizeti a munkáltató?

Változnak a munkába járási költségtérítés szabályai, amely elbocsátáshoz, valamint a vidékiek diszkriminálásához vezethet. Munkajogászok szerint a cégek már-már luxus-kiadásként tekintenek a dolgozók munkába járásának költségtérítésére. A munkaadók szerint viszont aránytalanul nagyok a rájuk rakódó terhek.

Kemény munka és Cortina-hatás: történelmi lehetőség előtt áll a női hokiválogatott

Kemény munka és Cortina-hatás: történelmi lehetőség előtt áll a női hokiválogatott

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós

A Liverpool az élen zárt, a City hátrányból fordított és továbbjutott – megvan a BL alapszakaszának végeredménye

A Liverpool az élen zárt, a City hátrányból fordított és továbbjutott – megvan a BL alapszakaszának végeredménye

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal

Neymarral szerződést bontott a szaúdi al-Hilal