szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Munkavédelmi szabálytalanságok miatt szenvedett halálos balesetet fadöntés közben az a 47 éves férfi, akit munkáltatója szerződés nélkül, feketén alkalmazott veszélyes fák kivágására Bokod és Kecskéd között - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMFF).

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság korábban közölte, hogy pénteken meghalt egy favágó, amikor munkavégzés közben rádőlt egy fa a két település közötti út mentén. A baleset körülményeit a munkaügyi felügyelőség is vizsgálta.

Az OMFF az MTI-nek kedden elküldött közleményében azt írja, a balesetben elhunyt férfi munkáltatója az út melletti veszélyes fák kivágására kapott engedélyt a közút kezelőjétől, ám a feladattal megbízott munkásokat csak szóbeli megállapodás alapján foglalkoztatta. A munkaügyi felügyelőség szerint a veszélyes, közút melletti fákat szakszerűtlenül, a munkavédelmi szabályok sorozatos megszegésével vágták ki. A motorfűrésszel dolgozó férfi részére a szükséges egyéni védőeszközöket nem biztosították, így a baleset idején a saját ruhájában volt, védőeszközként pedig csak egy építőipari fejvédő sisakot viselt.

10 nap alatt átlépte a 100 ezres nézőszámot a Futni mentem

10 nap alatt átlépte a 100 ezres nézőszámot a Futni mentem

Alig látjuk majd a napot december első hetében

Alig látjuk majd a napot december első hetében

Lázár János szokatlan műfajban tett közzé utasításokat

Lázár János szokatlan műfajban tett közzé utasításokat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat