szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Továbbra is rendületlenül bízunk a tűzoltókban, postásokban, tanítókban, ám az újságírókban és a politikusokban annál kevésbé – derül ki a GfK Csoport tavaszi felméréséből. Mi a helyzet az ügyvédekkel, bankárokkal, köztisztviselőkkel?

Magyarországon továbbra is kiemelkedően magas a bizalom a tűzoltók iránt (a megkérdezettek 97 százaléka véli így), őket követik a postások, majd a tanítók, tanárok. Az orvosok a negyedik, a katonák pedig az ötödik helyen állnak a listán, csakúgy, mint tavaly - derül ki a GfK Csoport 2010-es Bizalom Index felméréséből.

Lánglovagok. Bízunk bennük
AP

A piackutatókban a lakosság 79 százaléka bízik, övék a lista 6. helye. (Hazai megítélésük jóval kedvezőbb, mint a felmérésben részt vett többi országban.) A környezetvédő szervezetek, rendőrök és a bírák megőrizték helyüket az első tízben. A jótékonysági szervezetek képviselői a lista 10. helyére  ugrottak a tavalyi 14. helyről, a válaszadók 57 százaléka szavazott bizalmat nekik.

A marketingszakemberek - két helyet javítva - a 11. helyre kerültek, míg az ügyvédek, köztisztviselők, önkormányzati képviselők 2-2 hellyel estek vissza a listán, annak ellenére, hogy megítélésük abszolút értékben alig változott. A papok esetében ugyanez a helyzet, a lista 14. helyén állnak, a megkérdezettek 50 százaléka bízik bennük. Noha Magyarországon a katolikus egyházzal kapcsolatban kirobbant botrányok hatása nem befolyásolta a bizalmi index alakulását, az egyházi elöljárók iránti bizalom mértéke nemzetközi szinten még így is magasabb, mint hazánkban. A lista 15. helyén a szakszervezetek állnak, a 16. helyen pedig a bankárok. A vállalatvezetőkben a lakosság 43 százaléka, a reklámszakemberekben viszont már csak egyharmada bízik. A 20-as lista végén az újságírók állnak, tízből három ember bízik bennük, míg a politikusoknak tízből csak egy ember szavazott bizalmat.

A Wall Street Journal Europe megbízásából készült 2010-es Bizalom Index felmérésnek az volt a célja, hogy a megkérdezettek húsz szakma képviselőit rangsorolják aszerint, hogy mennyire bíznak munkájukban, szakértelmükben. A felmérés során 15 európai országban, valamint az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kolumbiában és Indiában összesen 18 800 embert kérdeztek meg a  GfK Csoport kutatói a 2010. február-március időszakban.

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt