Tetszett a cikk?

Sok összetevője van asikeres HR-es karriernek. Kellenek hozzá például a jó szakmai alapok, a gyakorlat, kihívást jelentő feladatok, jó kapcsolatok és nem árt egy fejlesztő, "coach" típusú vezető sem. Ezek birtokában könnyebben boldogulhat egy váltásra készülő HR-es.

A kiszervezések és a költségcsökkentések sok cégnél racionalizálták a humánerőforrás osztályok működését, így egy HR-es is könnyen kerülhet válaszút elé, milyen irányban folytassa tovább pályáját. Persze külső okoktól függetlenül is dönthet úgy, hogy új területen próbálja ki magát, szakít a vállalati HR-rel és tanácsadónak vagy coach-nak áll, esetleg más iparágban kamatoztatja eddigi tapasztalatait, vagy magasabb HR-es pozícióra cseréli korábbi állását. De merre érdemes elindulni? Mi kell a sikeres váltáshoz? És egyáltalán, hol van szükség egy humán szakemberre?

Tévedés azt gondolni, hogy a közszférában könnyebb a dolga egy humán szakembernek, hiszen a versenyszférában dolgozó társánál nemcsak a mozgástere kisebb, hanem még a politika is könnyen beleszólhat karrierjébe. A kormányváltással elsősorban a stratégiai, bizalmi pozíciókban ülő HR-eseket küldték el, akik viszont jól végezték munkájukat és nincs befolyásuk a politikára, nem kell feltétlenül elbocsátástól tartaniuk. A cikk folytatását itt olvashatja.

Tartalmi partnerünk a HR Portal.

MTI Karrier

Másfél év egy zajos munkahelyen?

Akár háromszor nagyobb lehet a szívproblémák kockázata azoknál az embereknél, akik legalább másfél évet zajos munkahelyen töltöttek - állapították meg kanadai kutatók szerdán közzétett tanulmányukban.

Karrier

A felnőttképzés gyenge pontjai

Több sebből is vérzik a hazai felnőttképzés. Egyrészt a magyar lakosság e tekintetben nem túl motivált, másfelől bárki indíthat felnőttképzési vállalkozást szakmai kompetenciájának vizsgálata nélkül.

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

Trump nem tudja feltámasztani a múltat, az USA gazdaságát viszont lábon lőheti

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV