szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Stagnál a munkanélküliek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; szeptember végén változatlanul több mint 53 ezer álláskereső szerepelt a regionális munkaügyi központ nyilvántartásában.

A szervezet honlapján közzétett adatok szerint augusztusban is 53 461 szabolcsi munkanélkülit tartottak nyilván, s ez a szám nem változott az év kilencedik hónapjában sem. A foglalkoztatási nehézségekkel küzdő Nyírség adja az Észak-alföldi régió 121 541 regisztrált álláskeresőjének 43,5 százalékát, míg 34,6 százaléka Hajdú-Bihar, 21,9 százaléka pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyéből kerül ki.    

Szeptemberben a régió három megyéjében 13 634-en kerültek be a munkaügyi központ nyilvántartásába, 7,6 százalékkal, csaknem ezerrel többen, mint egy hónappal korábban. Az első alkalommal belépők száma viszont 191-gyel csökkent az augusztusihoz képest. A nyilvántartott álláskeresők között a férfiak voltak többen, 62 134-en. A munkanélküliek 55 százaléka, 66 874 ember nem rendelkezett szakmával. Közöttük a gimnáziumi érettségivel rendelkezők 12 511-en voltak.    

Az 54 667 szakképzett álláskereső között 5072 munkavállaló felsőfokú végzettséggel rendelkezett. A diplomás munkanélküliek száma szeptemberben egyébként 11 százalékkal, 626-tal mérséklődött. A pályakezdő munkanélküliek száma 15 891 volt a régióban, a teljes nyilvántartásban szereplők 13,1 százalékát tették ki. Közöttük a felsőfokú végzettségűek 1109-en voltak.    

A tartósan álláskeresők aránya sem változott a térségben: 40 606-an egy évnél hosszabb ideje szerepelnek  a regisztrációban, a teljes létszám 33,4 százalékát teszik ki. A 12 hónapnál hosszabb ideje elhelyezkedni nem tudók több mint 35 százaléka Szabolcs-Szatmár-Bereg, 33 százaléka Hajdú-Bihar, 29 százaléka pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakos volt.    

Szeptemberben 43 968-an részesültek rendelkezésre állási támogatásban, 16 010-en kaptak járadék, 9956-an pedig segély típusú támogatást az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központtól. Az év kilencedik hónapjában 5694 új álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, így 9624 munkahelyet tudtak felkínálni az álláskeresőknek, akik képzettségi, utazási, vagy lakhatási gondok miatt nem tudták ezek jó részét elfogadni.

MTI Karrier

Pályaválasztási kiállítások az Észak-alföldi régióban

Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ az idén is megrendezi pályaválasztási kiállításait; októberben hat Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei helyszínen várják a szervezők az általános és középiskolásokat, valamint a pályakezdő, illetve a felnőttképzés, továbbá az elhelyezkedés iránt érdeklődő álláskeresőket.

MTI Itthon

27 milliárd forint oktatás-fejlesztésre az észak-alföldi régióban

Az Európai Unió 95 százalékos arányú támogatásával 27 milliárd forint értékű oktatás-fejlesztési beruházás valósulhat meg az észak-alföldi régióhoz tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Gazda László, a regionális fejlesztési tanács elnöke csütörtökön Leveleken, ahol újabb húsz önkormányzattal írták alá a támogatási szerződést.

Szigorítják az Airbnb-szabályozást Olaszországban

Szigorítják az Airbnb-szabályozást Olaszországban

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

Tévedhettek a tudósok: talán soha nem voltak óceánok a Vénuszon

Tévedhettek a tudósok: talán soha nem voltak óceánok a Vénuszon

Elárulta az agrárminiszter, hogyan kerülhettek zebrák Mészáros cégének telephelyére

Elárulta az agrárminiszter, hogyan kerülhettek zebrák Mészáros cégének telephelyére