Hogy felsőoktatási intézményből valóban túl sok van Magyarországon, jól látszik a főiskolák és egyetemek felvételi adataiból: míg a kilencvenes években egy érettségiző diáknak 1:10-hez esélye volt bekerülni a kiválasztott szakra, addig ma már 1:1,4 ez az arány. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Rektori Konferencia Tehetséggondozási Állandó Bizottságának tagja szerint azzal, hogy a kilencvenes években kezdett egyre inkább egymás felé közelíteni az egyetemek és a főiskolák képzési kínálata, létrejött egy sor párhuzamos képzési forma. Az akkori slágerszakokat – például a jogász, a mérnök vagy a műszaki menedzser – ekkor még fel lehetett tölteni hallgatókkal, a Ratkó-gyerekek gyermekei ugyanis egy jó ideig jelentős „töltetet” jelentettek a felsőoktatásnak.

A kilencvenes évek közepén már hatvanhat állami felsőoktatási intézmény volt, de az állami forrásokat az egyházi fenntartású egyetemek és főiskolák is használták, és használják ma is. 1996-ban, Magyar Bálint első minisztersége idején kötelezték a felsőoktatási intézményeket az integrációra, az átalakulást 1999-ben a Felsőoktatási Integrációs Bizottság koordinálta. Az első hulllám 2000-re lezajlott, ekkor jött létre többek között a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, a Budapesti Műszaki Főiskola, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a gödöllői Szent István Egyetem.

A témáról bővebben az Eduline oktatási oldalon olvashat.