Természetes emberi reakció, hogy az állásinterjú után - ahogy egy felvételi beszélgetést vagy egy vizsgát követően is - egyből azon gondolkodik a jelentkező, hogy mit rontott el. Ilyenkor az apró hibák felértékelődnek, a realitásérzék háttérbe szorul, átadja helyét a szorongásnak: mégsem teljesített olyan jól, mint ahogy korábban gondolta. Noha az állásinterjú speciális műfaj, mert a jelentkező általában nem tudja meg azonnal, hogy van-e még esélye az állásra, hacsak a munkaadó nem közli vele azonnal, hogy továbbjutott, esetleg felvette - a két állásinterjúkör közötti várakozást megkönnyítheti, ha tisztában van a jelekkel, amelyek arra utalnak, hogy nem esett el a megpályázott állástól.

Újabb beszélgetés

Ha a munkaadó közli a jelölttel, hogy sikeresen vette az első vagy a második állásinterjúkört és várja egy újabb beszélgetésre, a pályázó biztos lehet benne, hogy még van esélye az állásra. Akkor is, ha a munkaadó hozzáteszi, hogy ennek időpontjáról csak később értesítik. Ha viszont a jelöltet azzal bocsátják el, hogy majd a HR-es - bizonytalan időpontban - felhívja, már nem ilyen biztató a helyzet. Még ekkor sem kizárt, hogy a munkaadó jelentkezik, és pozitív híreket közöl, ám az a gyakoribb, hogy a jelentkező nem hall többet az adott munkáról, és az ígéret ellenére senki sem hívja fel. Még azért sem, hogy tudjon róla: esetleg más kapta meg az állást.

Referencia

Jó jel, ha a munkaadó referenciát kér a jelölttől. Még akkor is, ha rutineljárásról van szó: a cégvezetők ugyanis minden lehetséges módon szeretik ellenőrizni a potenciális jelölteket, az előző munkaadó megkeresésétől kezdve a közösségi oldalakon való böngészésig. Ha a jelentkező esélytelen, biztosan nem vesztegeti ilyesmire az idejét a kiválasztást végző HR-es vagy cégvezető.

Csoportos találkozó

Ha a felvételi beszélgetés végén a munkaadó közli a jelentkezővel, hogy visszavárja, mégpedig azért, hogy másokkal is találkozzon - lehet az egy kolléga, a közvetlen főnök vagy egy osztályvezető, esetleg a kiválasztás egyes folyamataiért felelős szakember, például pszichológus - újabb jele annak, hogy a cég számít a munkavállalóra és szűkül a szóbajöhető pályázók köre.

Bérkérdés

Minden állásinterjú kényes pontja a bérezés. Egyrészt azért, mert a jelölt nem ronthat ajtóstul a házba és kérdezheti meg már a felvételi beszélgetés első körében, hogy mennyit fog keresni, másrészt azért, mert ha szóba kerül a fizetés, a pályázónak észnél kell lennie: mérlegelni, hogy a munkaadó által felkínál összeg megfelel-e az elvárásainak, ha nem, hogyan közölje ezt visszafogottan, mégis határozottan, illetve hogyan alkudozzon, ha a megnevezett összeget szíve szerint nem fogadná el, mert az messze elmarad a remélt - és esetleg az adott munkakörért - elfogadható összegtől. Ennek ellenére biztos lehet benne, hogy a cég számol vele, ha szóba kerül a bérkérdés.

Pozitív visszacsatolás

Akad HR-es, aki pókerarccal üli végig az állásinterjút és arcizma sem rándul a beszélgetés végéig, ám a legtöbb, kiválasztásért felelős szakember valamilyen visszacsatolást mégiscsak ad a jelöltnek. Némelyek megköszönik a részvételt, mosolyognak és bólogatnak, máson látszik - gesztusok, mimika, hanglejtés -, hogy elnyerte-e a tetszését egy jelölt. Sőt, olyan is van, aki véleményének hangot is ad: elmondja, hogy elégedett-e azzal, amit az állásinterjún hallott vagy hiányolt valamit, esetleg nem köntörfalaz, és sikertelen felvételi beszélgetés esetén azonnal közli a jelölttel, hogy köszöni, ennyi volt. A pozitív visszajelzés arról árulkodik, hogy a jelölt továbbra is az esélyesek közé tartozik, sorsát egy következő - vagy esetleg két-három további - beszélgetés dönti majd el.