szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Programot indít a kormány hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

A kormányzat 2015-ig 60-70 ezer ember munkába állását, illetve továbbképzését kívánja támogatni. A 60 milliárd forintos program mintegy 12 ezer roma munkához jutását is előirányozza - mondta Kovács Zoltán. A kormány személyre szabott támogatást kíván adni a hátrányos helyzetűeknek. Az államtitkár e körbe sorolta a pályakezdőket, az alacsony iskolai végzettségűeket, az 50 éven felettieket, a gyesről, illetve gyedről visszatérőket, a bérpótló juttatásban részesülőket, valamint a tartósan munkanélküli embereket.

A tervek szerint 49 ezren kapnának közvetlen támogatást, míg csaknem 36 ezer ember továbbképzését is támogatnák. A sikerrel pályázók akár mindkét támogatást megkaphatják. A támogatásra legalább 15 százalékban roma pályázók, vagyis körülbelül 12 ezer cigány ember jelentkezését várják. A kormánynak nincs nyilvántartása a romákról, ezért a helyi cigány önkormányzatokat is bevonják a programba.

MTI / Rosta Tibor
„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

Nem engedtek be Hongkongba egy brit képviselőt, aki újszülött unokáját akarta meglátogatni

Nem engedtek be Hongkongba egy brit képviselőt, aki újszülött unokáját akarta meglátogatni

Robotok, tükrök és végtelen szerelem – Budapesten forgatta új klipjét az OK Go

Robotok, tükrök és végtelen szerelem – Budapesten forgatta új klipjét az OK Go

Szabó Szabolcs negyedszer is legyőzné Németh Szilárdot

Szabó Szabolcs negyedszer is legyőzné Németh Szilárdot