szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A gyes melletti munkavégzés szabályozása tavaly megváltozott ugyan, de az érintettekben továbbra is számos kérdés merül fel, amikor éppen kisgyermekük mellett kezdenének el dolgozni.

Tavaly módosították a gyes melletti munkavállalásról szóló törvényt. A korábbi szabályozás szerint a gyes folyósítása mellett a szülő a gyermek egyéves kora után gyakorlatilag időkorlátozás nélkül vállalhatott munkát. A módosítás azonban újra bevezette a gyes melletti munkavégzés időbeli korlátozását, így a szülő gyermeke egyéves kora után csupán heti harminc órát meg nem haladó időtartamban folytathat munkát. A törvény indokolása szerint azért nem engedhető meg a heti 30 óránál több munka, mert a gyes a gyermek gondozásáért jár és azon szülők esetében, akik teljes munkaidőben dolgoznak, nincs kieső jövedelem, amit pótolni kellene.

A gyes melletti munka korlátai

Tehát a gyes-ben részesülő szülő kereső tevékenységet a gyermek egyéves koráig továbbra sem folytathat. Ezt követően - 2011. január 1-jétől - heti harminc órát meg nem haladó időtartamban azonban már dolgozhat, kivéve, ha a munkavégzés az otthonában történik, ilyen esetben ugyanis az időkorlátozás nem érvényesül.

A cikk folytatását olvassa el az Adózónán!

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Elutasították a szélsőjobbos botrányjelöltet a román elnökválasztás új fordulójában

Elutasították a szélsőjobbos botrányjelöltet a román elnökválasztás új fordulójában

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt