szerző:
Szabó Fruzsina
Tetszett a cikk?

"Több mint 200 milliárd forint hiányzik a pedagógusok központi bérfinanszírozásához. Ilyen esetben a kormány két dolgot tehet: vagy az önkormányzatoktól veszi el ezt az összeget, vagy több ezer tanárt bocsát el” – mondta Szüdi János volt közoktatási szakállamtitkár, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szakértője. Interjú.

Az állami iskolák rendszere Szüdi János szerint akkor fog összeomlani, ha a tanárok bérének kifizetését átvállalja az állam, de az iskolaépületek működtetését az önkormányzatokra bízza. A volt szakállamtitkár úgy véli, az átalakítások után több tízezer pedagógus veszítheti el az állását.

Az interjút az Eduline oktatási oldalon olvashatja el.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Teljesen átalalkulhat a szakképzés

Csaknem 20 százalékos megtakarítást eredményezne a szakképzési intézményi rendszer átalakításának terve – írta a Magyar Nemzet kedden, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkársága által készített szakképzési koncepciónak a lap birtokába került, átdolgozott változatára hivatkozva.

hvg.hu Itthon

Koki a tanároknak, körmös az önkormányzatoknak: miért államosítják az iskolákat?

A szegény települések járhatnak jól azzal, ha az állam átveszi az önkormányzati iskolák fenntartását, a gazdagabb városokban viszont az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezethet, ha az önkormányzatok pénze kiesik az iskolák finanszírozásából. Az önkormányzati törvény tervezett módosításáról oktatási szakértőket kérdeztünk.

Állami iskolai rangsor, kompetenciamérés osztályzatra – új terveket forgat a fejében a Pintér-tárca

Állami iskolai rangsor, kompetenciamérés osztályzatra – új terveket forgat a fejében a Pintér-tárca

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet