szerző:
MTI

A HungaroControl három szakszervezete is elhatárolódik a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének csütörtöki, talicskás demonstrációra vonatkozó bejelentésétől. Az érdekképviselet azt állítja, hogy a HungaroControl egyebek mellett az az állami cég, amelyből "talicskával tolják ki a pénzt".

A CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete, az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete (IDFSZ) és a Légiforgalmi Irányításban dolgozók Független Szakszervezete (LIFSZ) is elhatárolódik Metes György MLSZSZ vezér egyéni demonstrációjától – fogalmaz a HungaroControl.

Hegyi László, az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete (IDFSZ) vezetője levelében tájékoztatta a társaságot arról, hogy nem támogatja az MLSZSZ jövő heti akcióját. Hasonlóan nyilatkozott a másik két érdekképviselet is.

A HungaroControl felhívja a figyelmet arra, hogy a sajtóban megjelent tudósításokkal ellentétben Metes György egyéni akciójához eddig a vállalat egyetlen dolgozója, egyetlen légiforgalmi irányítója sem csatlakozott. Metes György, a húszfőnyi tagsággal rendelkező Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSzSz) elnöke 2005 óta nem dolgozója a HungaroControl Zrt.-nek. – jegyzik meg.

A társaság úgy véli: ez, a média számára gondosan megszervezett támadás nem a HungaroControlról, hanem Metes György személyes sértettségéről szól. Metes 2005-ös elbocsátása óta perben áll a HungaroControl Zrt.-vel, jelentős, mintegy 80 millió forintos összeget követel a vállalattól az elbocsátásakor a részére kifizetett több mint 20 millió forinton felül.

Volt munkaadója ellen már számos fórumon tett sikertelen feljelentést, függetlenül attól, kik dolgoztak a társaságnál és annak vezetésében. Korábbi szakszervezeti tevékenységével összefüggésben hűtlen kezelés miatt jelenleg is büntetőeljárás folyik Metes György ellen – áll a HungaroControl közleményében.

ITV: Az év végéig húzná el a brit kormány a Brexitet

ITV: Az év végéig húzná el a brit kormány a Brexitet

Brexit: a brit parlamenti elnöktől érkezett az újabb pofon Theresa May-nek

Brexit: a brit parlamenti elnöktől érkezett az újabb pofon Theresa May-nek

Jogsija nem volt, de azért lopott autóval ment a helyi gyógyszertárba

Jogsija nem volt, de azért lopott autóval ment a helyi gyógyszertárba

Véletlenül oldódott meg a kórházi rejtély, mi fertőzött meg 10 brit férfit

Véletlenül oldódott meg a kórházi rejtély, mi fertőzött meg 10 brit férfit

Két évig biztosan pörög még az építőipar, és talán már a kisvállalkozók is labdába rúghatnak

Két évig biztosan pörög még az építőipar, és talán már a kisvállalkozók is labdába rúghatnak

Belebukott a párizsi rendőrfőnök a sárgamellényesek tüntetéseibe

Belebukott a párizsi rendőrfőnök a sárgamellényesek tüntetéseibe