szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A következő tanévtől a Magyarországi Evangélikus Egyház vesz át egy rákosmenti óvodát és egy általános iskolát, a fenntartói jog átengedéséről szerdán, rendkívüli ülésen döntött a kerület képviselő-testülete.

A határozat értelmében az Eszterlánc Óvoda Gyökér utcai tagintézménye, valamint a Laborcz Ferenc Általános Iskola augusztus 31-én kerül egyházi fenntartásba, a két intézményt Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola néven alapítják újra. Az önkormányzat tájékoztatása szerint az érintett óvodába jelenleg 106 gyermek jár, míg az iskolában 351-en tanulnak.

A testületi indítvány szerint az egyház nyitott, a felekezeti elhivatottság nem követelmény, az evangélikus iskolák tanulóinak 62 százaléka nem evangélikus vallású. Azoknak a gyerekeknek, akik még az önkormányzati rendszerben iratkoztak be az intézménybe, nem lesz kötelező a hittan; őket a jelenlegi nevelési vagy pedagógiai programban foglaltak szerint nevelik, kimenő rendszerben. Változások a tanulmányaikat 2013/2014-ben kezdőknél lesznek.

A fenntartói jog átadásáról szóló megállapodást csütörtökön írja alá Riz Levente (Fidesz-KDNP) polgármester, és Kákay István, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója.

Az Eszterlánc Óvoda másik, Bulyovszky utcai tagintézményét az önkormányzati fenntartású Napsugár Óvodához csatolják. Rákosmentén húsz önkormányzati fenntartású óvoda, illetve tagintézmény, valamint tíz általános iskola működik.

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

Hatvan éve nem neveztek annyi filmet a Filmszemlére, mint az ideire

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val