szerző:
MTI

A fogvatartottak hatékonyabb felkészítése a szabadulásra és társadalmi, munkaerő-piaci reintegrációjuk segítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a fővárosi kormányhivatal és fővárosi büntetés-végrehajtási intézetek vezetői írtak alá kedden Budapesten.

A dokumentumot Pesti Imre kormánymegbízott, továbbá Mészáros László és Schmehl János, a Budapesti Fegyház és Börtön, illetve a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, valamint Pálvölgyi Ákos, a fővárosi kormányhivatal igazságügyi szolgálatának vezetője jegyzi. 

A megállapodás értelmében az igazságügyi szolgálat jogász referense, utógondozó és pártfogó felügyelő munkatársai tájékoztatást, illetve segítséget nyújtanak a fogvatartottaknak alapvető jogaik érvényesítésében, így beadványok, okiratok szerkesztésében, lakhatási, hagyatéki, munka- és családjogi kérdések megválaszolásában, megoldásában, valamint megkezdik a fogvatartottak felkészítését a szabadulásra. 

Pesti Imre kormánymegbízott elmondta, hogy az ország legnagyobb kormányhivatala a budapesti, de nemcsak mérete, hanem szakmai igényessége okán is szeretne élen járni, új ötleteket adni, igazodási pontként szolgálni a közigazgatásban.  

Csóti András vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnoka megemlítette, hogy a kormányhivatalok közül elsőként a budapesti írt alá ilyen jellegű megállapodást. Emlékeztetett, hogy a 2008-ben elkészült stratégiai programjuk legfontosabb pillére a fogvatartottak visszavezetése a társadalomba, és ebben - mint mondta - bizonyítottan jó szövetségesek a polgárok és az igazságszolgáltatási, közigazgatási szervek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fogvatartottak gondozása, beilleszkedésük segítése a polgári életbe várható szabadulásuk előtt legalább fél évvel elkezdődik. 

A megállapodást Csóti András és Kunfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának főigazgatója írta alá.

A Vígszínház is búcsúzik Marton Lászlótól

A Vígszínház is búcsúzik Marton Lászlótól

Trump szerint az energiatakarékos izzók miatt tűnik narancssárgának az arca

Trump szerint az energiatakarékos izzók miatt tűnik narancssárgának az arca

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Kína osztályozná a lakosságát

Kína osztályozná a lakosságát

A kormány romaügyi biztosa kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon

A kormány romaügyi biztosa kimondta: tízezer gyermek szenved Magyarországon

92 éves polgármesterjelölt is indulhat az önkormányzati választáson

92 éves polgármesterjelölt is indulhat az önkormányzati választáson