szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kovács Krisztián lett az MTVA Sales House igazgató-helyettese. A Tv3-at és a Tv2-t is megjárt szakemberre a megújulás folyamatában kiemelten számít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - olvasható a kinevezésről kiadott közleményben.

Kovács Krisztián 1996-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem marketing szakán végzett, majd jogi szakokleveles közgazdász képesítést is szerzett - írja az MTVA közleménye.

Pályafutását a Tv3-nál kezdte, majd 2000-től tizenegy évig dolgozott a Tv2-nél, négy éven át a csatorna kereskedelmi igazgatója is volt. Idén márciusban megválasztották a Magyar Elektronikus Médiaszolgáltatók Egyesületének elnökévé.

Az MTVA Sales House értékesítési ága felel az m1, az m2, a Magyar Rádió összes csatornája, a Duna Televízió, a Duna World, valamint a közmédia teljes internetes portfóliója hirdetési felületeinek értékesítéséért.

„Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből” – Krasznahorkai válaszolt a Trianon az nem egy ház szerzőjének

„Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből” – Krasznahorkai válaszolt a Trianon az nem egy ház szerzőjének

Novák Előd a becsület emléknapjává nyilvánítaná február 11-ét, és az iskolákba vinné a megemlékezéseket

Novák Előd a becsület emléknapjává nyilvánítaná február 11-ét, és az iskolákba vinné a megemlékezéseket

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Mahmúd Abbász leállította a kifizetéseket a merénylők hozzátartozóinak

Mahmúd Abbász leállította a kifizetéseket a merénylők hozzátartozóinak