szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár az állam visszakérné az elvándorló diákoktól a képzési díjat, egyelőre a végrehajtáshoz nincs eszköze - írja a Napi Gazdaság.

A hallgatói szerződés alapján 20 év alatt kétszer annyi időt kellene a diákoknak Magyarországon dolgozniuk, mint ahány támogatott szemesztert eltöltöttek a felsőoktatásban. A Napi Gazdaság írása szerint egyelőre nincs arra megoldás, hogy ezt hogyan is lehetne behajtani.

Elvileg a türelmi idő lejárta után a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) kellene majd beszednie a képzés költését. A lap szerint nem mindegy, hogy az adóhatóság húsz éven keresztül számon tartja-e, melyik diplomás éppen mit csinál, vagy majd csak 20 év után kezdi el felfejteni a történéseket. A Napi Gazdaság írásában hozzáteszi, hogy az előbbi megoldás súlyos adatkezelési aggályokat vethet fel.

Emellett Magyarországon nem nehéz eltűnni a NAV szeme elől, hiszen élhet úgy bárki, hogy nem fizet adót, járulékot. Meglepően sokan vannak egyébként ilyen helyzetben, érdemes például at eltartottakra, háztartásbeliekre gondolni.

Ha pedig a NAV nem találja az illetőt Magyarországon, nehézkesen kérheti más országok rendőrségének a segítségét, hiszen nem köztörvényes bűnöző után kutat. Ennek hiányában pedig nehéz megtalálni az érintett levelezési címét, ahova küldhetnék a fizetési felszólítást. Ha mégis megtalálja a NAV a külföldre költözött diplomást, aki nem akar fizetni, nem valószínű, hogy a társhatóság segítségét kérheti, hiszen nem nemzetközi szintű ügyről van szó.

KSH: A rémes autó- és akkuipar az aszállyal együtt elintézte, hogy a közelében se legyünk a kormány növekedési tervének

KSH: A rémes autó- és akkuipar az aszállyal együtt elintézte, hogy a közelében se legyünk a kormány növekedési tervének

Munkába állt Varga Mihály, és megírta, mit fog az MNB másképp csinálni, mint Matolcsy György idején

Munkába állt Varga Mihály, és megírta, mit fog az MNB másképp csinálni, mint Matolcsy György idején

Váradi Péter: A magyar egészségügy négy nagy baja

Váradi Péter: A magyar egészségügy négy nagy baja

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton