szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már csak 5 napja maradt a Diákhitel 1 és az idei tanévtől elérhető Diákhitel 2 hitelkonstrukció igénylésére azoknak a hallgatóknak, akik október 15-én pénzhez szeretnének jutni.

A Diákhitel 2 felvehető összegének nincs felső határa, akkora kölcsönhöz juthat az állami részösztöndíjas és önköltséges képzésben résztvevő hallgató, amekkora az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettsége - közölte a Diákhitel Központ. A Diákhitel 1 szabad felhasználású hitel felvehető maximuma pedig az idei évtől az állami ösztöndíjasok számára is havi 50 ezer forint.

Az idei tanév első Diákhitel igénylési időszaka szeptember 17-ig tart.

MTI Karrier

Ötezernél többen igényeltek Diákhitel2-t

Már több mint ötezer hallgató 1,163 milliárd forint értékben igényelte az augusztus 15. óta elérhető Diákhitel2-t, a Diákhitel1-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 ezret szeptember 6-ig - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója Budapesten.

hvg.hu Karrier

Így kell majd törleszteni a Diákhitel 2-t

Szerdától publikusak a kötött felhasználású Diákhitel2 kötelező törlesztési hányadai, valamint a szabad felhasználású Diákhitel esetében a 2012/2013-as tanévre igényelhető hitelösszegek - derül ki a Diákhitel Központ közleményéből.

Megvan, hogyan keletkezhetett a sötét anyag

Megvan, hogyan keletkezhetett a sötét anyag

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Meghalt a '86-os BEK-döntő hőse, Helmut Duckadam

Meghalt a '86-os BEK-döntő hőse, Helmut Duckadam

A Nyugat szentje és ördöge – 150 éve született Winston Churchill

A Nyugat szentje és ördöge – 150 éve született Winston Churchill