szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Középiskolásoknak indult a kémiát népszerűsítő rendezvénysorozat.

Pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak szervezett a kémiát népszerűsítő rendezvénysorozatot a Magyar Kémikusok Egyesülete és a BASF által alapított Chemgeneration internetes tudásbázis. A program keddi, szegedi állomásán a Dugonics András piarista gimnázium diákjai ismerkedhettek meg saját maguk által elvégzett kísérletek révén a kémia néhány törvényszerűségével.

Tavaly, a Kémia Nemzetközi Éve alkalmából elindított chemgeneration.com honlap látványos köntösben és szórakoztató módon mutatja be a tudományág történetét, eredményeit és a civilizáció fejlődésére gyakorolt hatását. Az oldalon – melyet a maga kategóriájában az év legjobbjának választottak – megtalálható többek között a Kémia technológiai mérföldkövei című kiállítás anyaga, ennek kibővített, magyar változatát Németh Veronika vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) készítették el.

A honlap sikerén felbuzdulva a szervezők elhatározták, hogy a virtuális kémiaórák mellett hét felsőoktatási intézménnyel összefogva valóságos laboratóriumi gyakorlatokat is szerveznek a diákoknak.

Hernádi Klára, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának dékánja elmondta, az általános és középiskolákban a kémiaórákon nem marad idő kísérletezésre, vagyis arra, hogy a tanulók megtapasztalhassák, a bennünket körülvevő világban szinte minden a kémiáról szól.

A rendhagyó kémiaórán a gimnazisták részben a háztartásban megtalálható anyagokkal – többek között hipóval, mosószerrel, almalével, kólával - végezhettek érdekes és olykor látványos kísérleteket.

Az sem volt biztos, hogy megmarad, most régi fényében ragyog: egy hét múlva adják át a Notre Dame-ot

Az sem volt biztos, hogy megmarad, most régi fényében ragyog: egy hét múlva adják át a Notre Dame-ot

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

A szlovák hírszerzés szerint egy csoport terrortámadást készíthet elő a Barátság kőolajvezeték ellen

A szlovák hírszerzés szerint egy csoport terrortámadást készíthet elő a Barátság kőolajvezeték ellen