Káoszba fulladt egy napra Portugália
Egynapos általános sztrájk kezdődött csütörtökön Portugáliában a megszorítások miatt. Nem járnak a vonatok és a metrószerelvények, zárva vannak a hivatalok, akadozik a légi forgalom.
A 24 órás munkabeszüntetést a két legnagyobb szakszervezet, a kommunista párthoz közel álló CGTP és a szocialistákhoz kötődő UGT hirdetette meg. Országszerte tüntetnek a kormány ellen, amely két év alatt 300 ezer munkahelyet szüntetett meg a szervezők szerint.
"A dolgozók nagyarányú részvételére számítunk, ami még inkább meggyengíti majd a kormányt" - mondta Arménio Carlos, a CGTP főtitkára, aki Pedro Passos Coelho kormányának lemondását és előre hozott választások kiírását követeli.
Az általános munkabeszüntetés miatt az easyJet és a Ryanair fapados légitársaságok több járatot töröltek, és késésekre lehet számítani a többi társaság járatainál is.
A csütörtöki sztrájk a körülbelül egymillió dolgozót képviselő szakszervezetek negyedik közös megmozdulása az 1974-es szegfűs forradalom óta, egyúttal már a második közös tiltakozás Passos Coelho miniszterelnök ellen.
Portugália 2011 májusában az Európai Unió döntése értelmében 78 milliárd euró értékű mentőcsomagot kapott, amiért cserébe a kormány szigorú takarékosság mellett kötelezte el magát. A közszférában csökkentették a fizetéseket, növelték a jövedelemadót és a vállalatok bevételeire kivetett adót.
A munkanélküliségi ráta 17,8 százalékra emelkedett a megszorítások következtében, és a Nyugat-Európa legszegényebb országának számító Portugáliában harmadik éve folyamatos a gazdasági visszaesés.