Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kártérítés megfizetésére és bocsánatkérésre kényszerült a Kanebo japán kozmetikai cég, amiért büntetésképpen nevetséges jelmezek viselésére kötelezte egy eladóját.
A 61 éves nő bűne az volt, hogy nem érte el a vállalat által kitűzött értékesítési célt 2009-ben. Emiatt egy céges tréningen órákon át jósjelmezt és nyuszifüleket kellett hordania, az erről készült képeket pedig a Kanebo más belső rendezvényein is mutogatták elrettentésképpen - írta a Mainicsi Simbun napilap. A nő később 3,3 millió jen (7,5 millió forint) kártérítést követelt a cégtől, arra hivatkozva, hogy az eset fizikai tünetekkel járó lelki szenvedést okozott neki.
Az alkalmazottnak az ügyben eljáró óitai bíróság első fokon 220 ezer jen kártérítést ítélt meg, de a nő kevesellte az összeget, amely egyébként Japánban nagyjából egy jól kereső pályakezdő havi bérének felel meg. A felek végül peren kívül egyeztek meg, a Kanebo meg nem nevezett összegű kártérítést fizetett, és bocsánatot kért a nőtől.
Japánban nem ritkák a hasonló esetek, még világszerte ismert cégek alkalmazottjai is gyakran panaszkodnak arra, hogy megalázó büntetésekkel sújtják őket, ha teljesítményük elmarad a várttól, sőt egyes helyeken a "csapatépítésnek" is része az alkalmazottak megszégyenítése. Az azonban ritkán fordul elő, hogy valaki bírósághoz forduljon egy ilyen ügyben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Mély belpolitikai válságba zuhant az egyébként is súlyos gondokkal küszködő Bosznia-Hercegovina, miután egy szarajevói bíróság börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét, és eltiltotta őt tisztsége betöltésétől.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
Magyar Péter magára vette.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.