szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője hétfőn.

A pénzügyőrök egy Zala megyei, fenyőfa-kitermelést végző gazdálkodó telephelyén tartottak ellenőrzést. Az éppen a fenyőfák kalodába csomagolását végző dolgozókról kiderült, hogy csupán két alkalmazottat jelentettek be, hét macedón és román állampolgár viszont feketén dolgozott. Ők egy konténerben laktak a telepen.

A NAV adatai szerint a gazdálkodónak már korábban több mint 3,5 millió forint adótartozása halmozódott fel, ezért az adóigazgatóság végrehajtói lefoglalták a vállalkozó szállításra kész, ezer fenyőfából álló készletét. Ezt végül nem árverezték el, mert a gazdálkodó azonnal kifizette az adótartozását, hogy a fenyőket még karácsony előtt eladhassa.

A szóvivő hozzátette: a vállalkozó a feketemunkások miatt bírságra számíthat, amelynek összege foglalkoztatottanként akár egymillió forint is lehet.

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte