Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Demonstrációt hirdettek a Malév egykori dolgozói március 29-re, a Malév 68. születésnapjára – közölte a Malév Munkavállalók Érdekvédelmi Szervezete szerdán.
Közleményükben sérelmezik, hogy "miközben az állam minden másra milliárdokat költ, mint tulajdonos továbbra sem foglalkozik a volt Malév dolgozók sorsával". A dolgozók szerint az állam a felelős a Malév csődjéért, így neki kell jótállnia a munkavállalók még kifizetetlen járandóságaiért. Ennek érdekében a munkavállalók már majdnem fele indított pert az állami felelősség megállapításáért, de további perekre is számítani kell – tették hozzá.
A volt Malév dolgozók több mint két éve várják, hogy megkapják a csőd miatti elbocsátásukhoz kapcsolódó végkielégítésüket, de az ígéreteken kívül eddig nem kaptak semmit, ezért döntöttek úgy, hogy március 29-én demonstráción adnak hangot követelésüknek.
A Malév érdekvédelmi szervezetei szerint több mint ezer volt Malév dolgozó még mindig nem kapta meg jogos jussát.
Hozzáteszik, hogy a felszámolás biztosan nem nyújt fedezetet a dolgozók bérére, hiszen a Malév "kifosztott állapotban" került felszámolás alá, így a vagyonból csak követelésük töredékét tudják kifizetni.
A demonstráción a volt dolgozók petíciót adnak át a vagyonkezelőnek és a nemzeti fejlesztési miniszternek, melyben törvénymódosítást is követelnek a kifizetések módjával kapcsolatban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.