Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

Világ

Megkönnyítenék a magasan képzett bevándorlók letelepedését

Az uniópártokból (CDU, CSU) és a szociáldemokratákból (SPD) álló német nagykoalíció olyan értelmű változtatásokat tervez a bevándorlási törvényben, amelyek megkönnyítenék a magasan képzett bevándorlók letelepedését és munkavállalását az országban.

MTI Karrier

Kiegészítő programokat szerveznek álláskeresőknek

A tervezettnél 4 ezerrel több, összesen 29 ezer álláskeresőt, inaktív személyt sikerült már bevonniuk a munkaügyi központoknak az Európai Szociális Alap támogatásával megvalósuló kiegészítő programokba. Erről Fekete László a Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetője tájékoztatott.

MTI Karrier

Távozik a BÉT vezérigazgatója

Horváth Zsolt távozik a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói posztjáról – jelentette be pénteken Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök.

hvg.hu Karrier

Hogyan tedd elviselhetővé a hétfői munkakezdést?

Sokaknak még egy gyökérkezelés – elméleti - lehetősége is csábítóbb, mint arra ébredni hétfő reggel, hogy megint munkába kell menni. Érthető hát, ha nem tapsolsz örömödben, hogy véget ért a hétvége és ismét visszatérhetsz a taposómalomba. Hogyan űzheted el a rosszkedvet, amely az előtted álló, feladatokkal zsúfolt hét gondolatától rád tör? Tippjeinkből kiderül.

MTI Karrier

Magyar munkavállalókat keres a bonni munkaügyi központ

A bonni munkaügyi központ ismét toborzást szervez magyar munkavállalóknak Budapesten a Foglalkoztatási Hivatal Kálvária téri székházában október 10-én és 11-én. A pályázatokat már előzetesen kérik beadni a helyi munkaügyi központokhoz szeptember 27-ig. Erről az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapja közöl tájékoztatót.

hvg.hu Karrier

Hogyan vágd ki magad az állásinterjú kínos kérdéseiből?

Minden állásinterjún felbukkannak a rettegett és kínos kérdések, amelyekre – látszólag - lehetetlen jól, vagyis az interjúztató elvárásainak megfelelően válaszolni. Nem hallgathatsz, de nem akarsz hebegni-habogni sem. Mit csinál ilyenkor egy rutinos álláskereső? Kövesd tanácsainkat!

hvg.hu Itthon

Nem bízunk a felsővezetőkben, s a politikusokban?

Európában és az USA-ban túlnyomórészt negatív a nagyvállalatok felsővezetőiről kialakított kép. Ennél már csak a politikusok hírneve rosszabb, akikkel szemben Olaszországban a legszkeptikusabb a lakosság. A GfK Bizalom Index felmérés során vizsgált 20 országban a megkérdezettek az orvosokat, a tanárokat, a rendőrséget és a katonaságot tartották a leginkább bizalomra méltónak.

hvg.hu Karrier

Az önéletrajzod jó marketing eszköz vagy komplett hazugság?

Az önéletrajz egy marketingeszköz, aminek egyetlen célja van, hogy segítsen eladni a munkaerődet. Persze a munkaadó akkor tud megfelelő döntést hozni az alkalmazásodról, ha megfelelő információkkal látod el. Ha az alkalmazó nem azt kapja, amit meg akart szerezni, az együttműködés igen rövid úton ér véget attól fogva, hogy ráébredt a turpisságra.

MTI Karrier

Létszámleépítés az ÁNTSZ-nél

Átlagosan hétszázalékos létszámleépítés volt az ÁNTSZ-nél az Észak-Magyarországi Régióban az egészségügyi miniszter határozatának megfelelően.

MTI Karrier

Szakképzettek bérminimuma – újratárgyalnák

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodáson alapuló jogszabály szerint a legalább középfokú iskolai végzettséget és/vagy szakképzettséget igénylő munkakörökben július elsejétől már kötelező a 62500 forintos minimálbérnél magasabb bérminimum kifizetése.

1
708 709 710 711 712
814
Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

Sokoldalú, titkos GPS segíti a tengeri teknősöket

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

Két BMW-s is sértődötten büntetőfékezgetett, mert felidegesítették őket – videó

Két BMW-s is sértődötten büntetőfékezgetett, mert felidegesítették őket – videó

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

A címlapról ajánljuk