Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Világ

Dániában is ebolagyanú miatt vizsgálnak egy embert

Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet munkatársát tesztelik ebolára Dániában, miután nemrég tért haza Nyugat-Afrikából és felment a
felment, miután visszatért Nyugat-Afrikából - közölte a szervezet dán szekciójának szóvivője. Az egészségügyi hatóságok szerint a nap

hvg.hu Autó

Közlekedési táblákat tarolt le egy rendőrautó Óbudán

Letarolta a jelzőtáblákat szerda reggel egy rendőrautó a Szent Lélek térnél. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által közöltek
fél kilenc körül balesetet szenvedett a Szent Lélek térnél – derült ki a BRFK hvg.hu-nak adott válaszából. Óbudán az egyik olvasónk

MTI Sport

Provokációnak tartja az albán drónt a szerb külügyminiszter

között zajló labdarúgó Európa-bajnoki selejtező kedd este Belgrádban. A hazatérő albán játékosokat Tiranában viszont hősként ünnepelte
visszatérve az albán sajtónak kijelentette, semmi köze az ügyhöz, és nem érti, kitől származik ez a történet. Azt is tagadta, hogy a

MTI Itthon

Nem jár a hétvégén a 18-as villamos

Felújítás miatt Újbuda és a Széll Kálmán tér között egész hétvégén nem járnak majd a 18-as villamosok
Felújítás miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat a 18-as villamos vonalán Újbuda-központ és a Széll Kálmán tér között - közölte
... György tér közötti részét ideiglenesen kétirányúsítják. A felújítás az október 24-i hétvégén is folytatódik, de az akkor már csak a

hvg.hu Itthon

"Tedd magad szabaddá!" – Tüntetés lesz a Blahán október 23-án

Tüntetést szervez a Humán Platform a Blaha Lujza térre az október 23-i nemzeti ünnepen. A szervezők azt mondják, nem akarják, hogy a
többen. Mi leszünk a szabadság tere!" – olvasható a Facebookon , ahol a Humán Platform tüntetésre hív október 23-ára a Blaha Lujza

MTI Itthon

Már az utcára is kitettek defibrillátort Budapesten

Üzembe helyezték az első közterületi defibrillátort Budapesten az Erzsébet
készüléket a város egyik legforgalmasabb pontján, az Erzsébet téren helyezték el, a tesztüzem az év végéig tart.  A több szervezet

MTI Világ

Putyin visszahívta az orosz csapatokat a határról

Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 ezer 600 katona tér vissza állandó
nemzetbiztonsági tanács állandó tagjaival tanácskozott. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 ezer 600 katona tér vissza állandó
... tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ

Németh Péter Sport

Elhoztunk egy pontot Bukarestből

A magyar válogatott egy gyenge első félidőt követően egygólos hátrányba került, a fordulás után azonban magához tért Dárdai Pál

MTI Itthon

Tüntetés: kurdok énekeltek a Kossuth téren

Néhány tucat kurd demonstráló az Akácfa utcából a Kossuth térre vonult csütörtök délután. A kurd kisebbség ellen elkövetett népirtás és
  A demonstrálók a VII. kerületi Akácfa utcából a Kossuth Lajos térre vonultak. A tiltakozók a "Terrorista I.S.I.S. (Iszlám Állam)"
... között az is olvasható volt, hogy "Gyilkos I.S.I.S.", illetve Kobani ellenállása Kurdisztán szabadsága". A Kossuth Lajos téren Semdin

1
324 325 326 327 328
719
800 ezer forintos bónuszt fizet dolgozóinak a kecskeméti Mercedes-gyár

800 ezer forintos bónuszt fizet dolgozóinak a kecskeméti Mercedes-gyár

Villanyautót mindenkinek: íme a VW legolcsóbb új elektromos ID modellje

Villanyautót mindenkinek: íme a VW legolcsóbb új elektromos ID modellje

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Szijjártó ugyan vonatozott New York és Washington között, de a magángépe a levegőben követte őt

Szijjártó ugyan vonatozott New York és Washington között, de a magángépe a levegőben követte őt

Volt NATO-főparancsnok: A NATO összeomlása fenyeget

Volt NATO-főparancsnok: A NATO összeomlása fenyeget

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Munkaadói márkaépítés és gyors toborzás: ezt adja a legnagyobb állásbörze a cégeknek

Munkaadói márkaépítés és gyors toborzás: ezt adja a legnagyobb állásbörze a cégeknek

Meghan Markle a féltestvére szerint hazudott a gyerekkoráról az új sorozatában

Meghan Markle a féltestvére szerint hazudott a gyerekkoráról az új sorozatában

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

A címlapról ajánljuk