Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kult

Magyar győztese van a Sundance Alapítvány európai filmfesztiváljának

A Hukkle című filmjével sikert aratott Pálfi György filmrendező új forgatókönyve, a Taxidermia lett az amerikai Sundance/NHK
A forgatókönyv, amelyből Pálfi György második játékfilmje készül, egy XX. századi magyar család három nemzedékének történetét dolgozza
... - kategóriában ítélik oda a legjobb forgatókönyvnek. A minden évben januárban megrendezett filmfesztivál a független film

Gazdaság

Zűrzavar az inflációs cél körül

Ha csúszik az euró bevezetése, akkor változhat a jegybank 2005 végére kitűzött négyszázalékos inflációs célja is – mondta Sándor György, a
ezelőttinél jóval gyengébb szinten tartsa a magyar valutát. Másik érve az infláció emelkedése, ám annak oka a hatósági árak és

Itthon

Ragáts: se feljelentés, se végkielégítés

A Magyar Televízió Közalapítvány elnöksége nem fogadta el a szabad demokrata indítványt, hogy hanyag vagy hűtlen kezelés gyanúja miatt
lemondott posztjáról. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége egyhangú szavazással elfogadta a lemondást.

Kult

Bankár-mecenatúra: történelem dióhéjban

A magyar ipar és „bankárvilág” prominens képviselői mint művészetpártolók és intézményalapítók tették rá kézjegyüket a dualizmus és a
már nem volt ennyire „válogatós”, és mindent gyűjtött, ami értékes (egyebek mellett gótikus magyar faszobrokat is). Ő az 1929-33-as
... spanyolokra (El Greco, Zurbarán, Goya), a keleti műtárgyakra és a régi magyar ötvösművészetre összpontosított, bár rengeteg
... is volt. Az ő gyűjteményéről írja Mravik László, hogy „a magyar finánctőke apoteózisa volt, s mint ilyen, megismételhetetlen

hvg.hu non-base

Baumgartner-ügy: osztrák cég kérte az "országváltást"

Két internetes szakoldal szerint a magyar pilóta négy Forma-1-es futamon biztosan elindulhat a Minardi-Coswort által kért 8 millió
le kellett volna mondania magyar licenszéről. A 23 éves versenyző azonban szüleivel egyeztetve úgy döntött, hogy csak

Kult

A bankárvilág és a kultúra támogatása

Orbán Viktor a Magyar Kultúra Napja közeledtével elmondott beszédében szembeállította a nemzeti kultúrát és a "bankárvilágot". Utóbbiról
már csak azért is demagóg megközelítés, mert a jelenlegi magyar kultúratámogatásban egyre növekvő szerepet játszanak a bankok
... és bankok műpártolása egyre inkább szakmai alapon történik. Magyarul: nem giccseket, hanem valódi művészetet gyűjtenek s a stratégia
... tízmilliókat költött. Ötvenöt művésztől 161 művük van, gyűjtési körük elsősorban a kortárs magyar képzőművészet, Szűcs Attilától Radák

hvg.hu non-base

Forma-1: a bizonytalan szponzori háttér ellenére Baumgartnerék indulnak

Az elmúlt napok tárgyalásai ellenére továbbra is kérdéses, milyen szponzori háttérrel, de a Baumgartner Team szerint immár bizonyos, hogy a
mégis vállalja az első magyar Forma 1-es pilóta versenyeztetésével kapcsolatos valamennyi feltételt. Az utóbbi időszak
... egyébként jelentkezett egy külföldi cégcsoport is, mely teljes egészében biztosította volna a korábban kivált magyar szponzor által
.... A külföldi cégcsoport kikötése viszont az volt, hogy Baumgartner Zsolt ne magyar licensszel induljon az idei versenyeken – állítja a

Itthon

Letöltendő börtönbüntetés Bencsik Andrásnak

Első fokon tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság
A Magyar Demokrata szerkesztősége a hvg.hu-nak megerősítette a hírt, miszerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán – rágalmazás
... esetének elkövetése miatt - első fokon tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata hetilap
... azért szabta ki e precedens értékű ítéletet, mert a Magyar Demokrata 2001 novemberében két cikkben is azt állította Mécs Imre szabad

Itthon

MTV: holnap döntenek Ragáts ügyében

A Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtöki ülésén tárgyal arról, hogy kezdeményezzen-e eljárást Ragáts Imre
január 1-jei hatállyal lemondott posztjáról. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége másnap, azaz december 18-án

Gazdaság

Magas kamat a bizonytalanságok ellen

a gazdaságban meglévő bizonytalanságot, a összhangban van a gazdaság jelenlegi helyzetével - jelentette ki kedden Járai Zsigmond, a
együttműködjünk" - hangsúlyozta az MNB elnöke. Járai beszélt a magyar médiában és az angol Financial Timesban személyét ért
... támadásról. "A személyem és a jegybank elleni támadások elbizonytalanítják a befektetőket a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban

Gazdaság

Az USA betiltotta a magyar húsipari termékek importját

Az import ideiglenes felfüggesztésére azért került sor, mert az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma szerint egyes magyar üzemek
szállíthatnak az Egyesült Államokba. A magyar félhez eljuttatott tájékoztatás szerint a vizsgált cégek egy része nem
... meg az állategészségügyi és élelmiszerhigiéniai előírásoknak. Simonyi András washingtoni magyar nagykövet hangsúlyozta, hogy átmenti
... termékek exportjára. A nagykövet hangoztatta, hogy a valóban szigorú intézkedés az Egyesült Államokba irányuló évi 2,5 milliárd dolláros

Gazdaság

MNB: változatlan alapkamat

A Monetáris Tanács változatlanul hagyta az alapkamat 12,5 százalékos szintjét - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank
A közös európai valutával számottevő növekedési előnyökre tehet szert a magyar gazdaság - áll a tanács hétfői üléséről kiadott
... követelmények teljesítéséhez szükséges gazdasági stabilizáció nem csak az eurózónacsatlakozás miatt fontos, hanem egybeesik a magyar

Világ

Románia: öt embert temetett maga alá egy lavina

A Brassói-havasokban szerencsétlenül jártak között van három romániai magyar fiatalember
köztük – állítólag - egy székelyudvarhelyi, egy brassói és egy csíkszeredai magyar fiatalember. Az értesülés szerint mindegyik
... még nem lehetett sokat tudni. Vannak sebesültek is, közöttük is található romániai magyar. (MTI)

Itthon

Tőkésék nem kapnak meghívót a Magyar Állandó Értekezletre

A magyar kormány a februári MÁÉRT-ülésre sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), sem a Székely Nemzeti Tanácsot
A magyar kormány semmilyen formában nem kívánja az egységbontó törekvéseket támogatni, ezért a Magyar Állandó Értekezlet
... nem tervezi meghívni sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), sem a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), sem pedig az erdélyi
... Szövetséget - közölte Kovács László vasárnap. A külügyminiszter szerint a kormány a romániai magyarság képviseletében - ahogy

Gazdaság

A nemzeti bank megvédi elnökét

Több magyar orgánum is hírt adott a Financial Times-nak a magyar pénzügyminiszter-csere kapcsán írott cikkéről, amelyben a
látni." Január 15-én a lap közölte Missura Gábornak, az MNB szóvivőjének válaszát Az Observer belekeveredett a magyar
... elnöke felelős elsősorban a magyar gazdaság állapotáért. Meglepő, hogy néhány sorba hogyan tudott ennyi mindent belezsúfolni, tárgyi
..., egyszerűen nevetséges" - írja Missura. És felhívja a figyelmet, hogy az FT rovatában közölt egyoldalú vélemények a magyar belpolitikai

Itthon

Az élet etikája

A Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) karácsony előtt kiadott Az élet kultúrájáért című bioetikai körlevelének tanúsága szerint a
..., az eutanáziával, az abortusszal és más „életbe vágó” kérdésekkel kapcsolatban hagyományosan merev magyar katolikus álláspont most sem

Gazdaság

Baumgartner, Matthäus, Anettka és a csillagászati összegek

nem fogadtak el. Közben a magyar petróleum multi főszponzori szerződést írt alá a horvát futballszövetséggel. Mindeközben Anettka 20
A kísérlet, hogy magyar pilóta kerüljön a száguldó cirkuszba, egyébként is lehet, csúful ér véget. A Mol ugyanis oly módon változtatta
... lenni még Horvátországban sem. A horvátokkal történt megállapodást hallva Lothar Matthäus, a magyar fociválogatott német szövetségi
...-selejtezőkön meg kell küzdeni. Mert ez azt jelenti, hogy amikor a magyarok a Molnál tankolnak, egyszersmind a horvát válogatottat is

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Orbán javaslatára két új államtitkárt nevezett ki Sulyok Tamás

Orbán javaslatára két új államtitkárt nevezett ki Sulyok Tamás

Erasmus-ügy: tizenkét pontban minősítette alkalmatlannak a magyar törvényt az Európai Bizottság

Erasmus-ügy: tizenkét pontban minősítette alkalmatlannak a magyar törvényt az Európai Bizottság

Marabu Féknyúz: Minden meg van bocsájtva

Marabu Féknyúz: Minden meg van bocsájtva

Minden városba pont oda kitalált, hatékony szélturbinát lehet tervezni

Minden városba pont oda kitalált, hatékony szélturbinát lehet tervezni

Hasznos újítást kapott az Apple térképszolgáltatása, még közelebb került a Google Mapshez

Hasznos újítást kapott az Apple térképszolgáltatása, még közelebb került a Google Mapshez

Kilőtt „svájci farkas”: vádat emeltek két férfival szemben

Kilőtt „svájci farkas”: vádat emeltek két férfival szemben

Bemutatkozott az első magyar elektromos csuklós busz

Bemutatkozott az első magyar elektromos csuklós busz

Megszólalt végre a Vígszínház Kern András rosszullétéről

Megszólalt végre a Vígszínház Kern András rosszullétéről

A címlapról ajánljuk