Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A MÁV Zrt. 2010-2011-ben több mint 12 milliárd forintot takarított meg hatékonyságjavító intézkedéseivel a működési költségekből – mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen a társaság elnök-vezérigazgatója Budapesten. Szarvas Ferenc szerint a MÁV-csoportnak a jövőben is van lehetősége a hatékonyság javítására, de illúzió lenne százmilliárdos nagyságrendben gondolkodni.
A jelentősebb tételek közül kiemelte, hogy a pályakarbantartó leányvállalatok csökkentették az alvállalkozók arányát, ezzel évente 700 millió forint megtakarítást értek el, és a márciusra várható összevonásukkal további hatékonyságjavulást remélnek. A beszerzések központosítása, újraszabályozása 1,8 milliárd forint megtakarítást eredményezett.
Az idén további javulást hozhat, körülbelül 2 milliárd forint értékben a felsővezetékek karbantartásának hatékonyabbá tétele, házon belüli elvégzése - mutatott rá.
A személyszállításban a hatékonyabb működéshez járult hozzá, hogy a MÁV-START 2,2 milliárd forint bevételnövekedést ért 2010-2011-ben, egyebek mellett a hatékonyabb jegyellenőrzés és a nemzetközti jegyáremelése révén. A személyszállítást érintő területen megszüntették a munkaerőköcsönzést, átszervezték az előfűtési szolgáltatásokat, növelték a motorvonatok kihasználtságát, és ezek 1,3 milliárd forint megtakarítást eredményeztek a két év alatt.
A MÁV-csoport a szakértői díjakat ez idő alatt harmadára csökkentette, és a jövőben is azt az elvet követik, hogy a belső erőforrásból megoldható feladatokat nem bízzák külső szakértőkre – mondta Szarvas Ferenc.
Jelentős 1,1 milliárd forintot költségmegtakarítást hozott a vonatatási üzemanyag-felhasználás csökkenése, amelyet elsősorban az online mérés révén, és a központi vezénylés bevezetésével tudtak elérni. Ez utóbbi hozzájárult ahhoz is, hogy 1,2 milliárd forinttal javult a munkaerőhatékonyság ezen a területen, és 2 milliárd forint megtakarítást jelentett az, hogy kevesebb mozdony is elég volt a feladatok elvégzéséhez.
A MÁV-Gépészet a karbantartási telephelyek összevonásával hatékonyabban tudott működni, ezzel és az energiahatékonysági projektjével, a felesleges eszközök értékesítésével nagyjából 1,9 milliárd forintot takarított meg.
Az elnök-vezérigazgató elmondta: nincs forrás a TRAXX mozdonyok 25 opciójának lehívására, ezért a vasúttársaság vizsgálja a flotta V43-as mozdonyai egy részének felújítási lehetőségeit. Tervezik azt is, hogy kiírják a tendert 50 darab IC vonatok felújítására, a tender terveik szerint hamarosan megjelenik. Úgy vélekedett, függetlenül attól, hogy Szolnokon elkezdték a saját fejlesztésű 2 darab IC+ vonat gyártását, a sorozatgyártás megvalósulása esetén is szükség van a felújítandó IC-re.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.