A visegrádi országok közül továbbra is a magyar vállalkozások alkalmazzák leginkább a halasztott fizetés módszerét: a 2012-es adatokhoz képest kismértékű emelkedés után immár a teljes külkereskedelmi és hazai céges értékesítés átlagosan 80,8 százaléka, illetve 73,6 százaléka utólagos fizetéssel bonyolódik. Mindkét átlag jelentősen a régiós (56,3 százalék belföld és 57,3 százalék export) és nyugat-európai átlag (48,1 százalék belföldi és 41,9 százalék külföldi értékesítés) felett van – mutat rá az Atradius Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb számában, amely Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 821 cégének vállalatközi fizetési tapasztalatait gyűjtötte össze.

Az elmúlt év során a magyar válaszadók körében átlagosan 2,2 százalékkal emelkedett a halasztott fizetéssel történő belföldi értékesítés aránya. A halasztott fizetéssel történő külföldi értékesítés viszonylag stabilan alakult, mindössze 0,5 százalékkal emelkedett 2012 óta. A hitelbe értékesítés fő célja mindkét esetben (45,6 százalék belföldi és 33,3 százalék külföldi vevők esetében) a hosszú távú kereskedelmi kapcsolat fenntartása, amely hatékonyságát – a megkérdezett cégek állítása szerint – a belföldi ügyletek egyértelműen visszaigazolták. Mivel tavaly ugyanezt az okot a válaszadók 23 illetve 26,1 százaléka jelölte meg, ezért az idei értékek 98,3 és 27,6 százalékos növekedést takarnak.

„Szemmel láthatóan a magyar vállalkozások szállítói hitellel váltották ki a rövid távú banki hiteleket, és nagy részük hajlandó jelentős kockázatokat vállalni, hogy fenntartsa működését, és ne veszítse el a meglévő vevőit. Ez a gyakorlat érthető, de ilyen magas kitettség mellett, már akár egy szereplő bedőlésével is könnyedén olyan körbetartozási lánccá alakulhat, amely minden résztvevőt maga alá temet” – mutat rá az extrém mértékű szállítói hitelezés kockázataira Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.

A visegrádi négyek vállalatközi fizetési szokásait vizsgáló tanulmány szerint a vevőknek biztosított halasztott fizetés átlagos időtartama nem változott érdemben itthon: idén 30,8, míg tavaly 30,4 nap volt. Ez összhangban áll a kelet-európai válaszadók által megjelölt átlagos időtartammal (29,6 nap), és némileg alacsonyabb csak, mint a nyugat-európai átlag (33,7 nap). A magyar feldolgozóipar biztosítja a leghosszabb fizetési határidőket a vevőik számára (átlagosan 32 napot), míg a nagykereskedelmi/ kiskereskedelmi/disztribúciós szektorban a legrövidebbeket (29 nap). Emellett a nagyvállalatok nyújtják a leghosszabb fizetési határidőket vevőiknek (átlagosan 38,2 nap), míg a kisvállalkozások a legrövidebbeket (átlagosan 28,2 nap).

A magyar válaszadók több mint egyharmada számára az egészséges cash-flow fenntartása lesz az idei év legnagyobb kihívása. Ez az arány megfelel a kelet-európai trendnek, de meghaladja a nyugat-európai értéket. A termékeik és szolgáltatásaik iránti csökkenő kereslet a magyar válaszadók 27,2 százaléka számára lesz fontos megoldandó feladat 2013-ban. Ez az arány jóval a kelet-európai és a nyugat-európai alatt van.

„Az adatok alapján a magyar vállalkozások egész jól boldogulnak belföldi követeléseikkel, azonban a külföldiek esetében vagy nem sikerült megfelelő követeléskezelési gyakorlatot kiépíteni, vagy nem elég körültekintően választottak üzleti partnert” – állítja Vanek Balázs.

A belföldi és külföldi vevők részéről tapasztalt fizetési késedelmek fő okaként a magyar válaszadók 88,2 százaléka (2012-ben 95,7 százalék) és 67,9 százaléka (2012-ben 90,1) a megfelelő pénzeszközök hiányát említette. Mindkét érték a felmérés kelet-európai és nyugat-európai átlaga felett van. A magyar nagykereskedelmi / kiskereskedelmi / disztribúciós szektort érintik a leginkább a belföldi vevők likviditási korlátai, a feldolgozóipari ágazatot pedig az ugyanilyen okokból késedelmesen fizető külföldi vevők késései hátráltatják. A mikrovállalkozások 90 százaléka említette a likviditási korlátokat a fizetési késedelmek okaként belföldi értékesítés esetén.

A magyar válaszadók a belföldi vállalatközi követelések összértékének 1,7 százalékát írták le átlagosan behajthatatlan követelésként. Ez a régiós átlagnak csaknem a fele és jóval alatta marad nyugat-európai átlagnak is. Az Atradius felméréséből az is látható, hogy a pénzügyi szolgáltató és a szolgáltató szektorban tapasztalható a legnagyobb arányú behajthatatlan belföldi kintlévőség. Szintén a szolgáltató szektor jelezte a legnagyobb arányú külföldi behajthatatlan követelést. Üzletméret szerint a behajthatatlan belföldi kintlévőségek legmagasabb arányát a mikrovállalkozások és a középes méretű cégek észlelték (mindegyiknél 1,8 százalék).

A behajthatatlan külföldi követelések átlagos aránya 0,5 százalék volt a külföldi követelések teljes értékén belül. Ez az átlag jóval a kelet-európai és nyugat-európai átlag alatt van. A válaszadók fele szerint ez főként azzal magyarázható, hogy a vevő csődbe ment vagy kivonult az üzletből. Ha ezeket az arányokat szembeállítjuk a 90 napon túl lejárt belföldi (1,3 százalék) és külföldi (5,0 százalék) kintlévőségek átlagos arányával, arra a következtetésre jutunk, hogy a régóta lejárt külföldi kintlévőségek behajtása nagyobb valószínűséggel jár sikerrel, mint a belföldieké.