szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Játékok helyett a helyes étkezésről szóló gyerekkönyveket fognak adni a Happy Meal menühöz novemberben Amerikában.

A kifejezetten gyerekeknek szánt Happy Meal menühöz általában egy kis játékot adnak ajándékba, a McDonald's azonban azt tervezi, hoyg november közepétől két héten át egy kampány keretében játék helyett gyerekeknek szánt könyveket fognak adni, amelyek a helyes táplálkozásról szólnak - írja az Advertising Age szaklap.

A lap úgy tudja, a tervezett négyből az egyik könyvecske egy kecskéről fog szólni, amelynek igen nagy az étvágya és mindent megeszik, ami elé kerül, ám idővel megtanul helyesen étkezni, egy másik könyv pedig egy kis dinoszaurusz történetét fogja feldolgozni, aki a helyes étkezéssel nő végül nagyra.

A könyvek történetét és az abban szereplő karaktereket is a Leo Burnett reklámügynökség fogja kidolgozni, ám a cég nem kommentálta az értesüléseket.

A gyorsétterem még 2011-ben kötelezte el magát a helyes táplálkozás gyerekeknek való propagálása mellett, ennek a stratégiának a keretében fogják a könyvecskéket is ajándékozni a Happy Meal menük mellé.

A cég által kiadatott könyveket nem lehet majd külön megvásárolni, de a McDonald's e-könyvek kiadását is fontolgatja, amelyeket a különböző McDonald's-os applikációkon keresztül lehet majd elérni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!