szerző:
Mehlhoffer Tamás
Tetszett a cikk?

Emberbarát vállalkozások, fogyasztót követő hirdetések, tökéletes mobilitás és követelőző márkák határozzák meg a jövő év üzleti trendjeit. Néhány érdekes vonulatot vázolunk fel.

A vállalatok jótékonykodása és társadalmi felelősségvállalása egy ideje már nemcsak üres szólam, hanem olyasmi, amit a fogyasztók elvárnak, és ami révén büszkék lehetnek a kiszemelt márkára. Ha egy cég fizetőképes és trendi közönséget akar elérni, akkor bizony adakoznia kell. Ágazattól, földrajzi területtől, anyagi lehetőségtől függően, de a profiton kívüli célokat ma már elvárják egy vállalattól. A legkönnyebb út az, ha a helyi közösséget és termelőket támogatja a cég, akár beszállítóként, akár egy-egy üzem, munkahely ott tartásával.

A nagyobb vállalatok foglakozhatnak országos vagy globális problémákkal is, felkarolhatnak egy-egy alapítványi ügyet. Van, amikor a megoldás a termelési folyamatok kizöldítése: sokat hozhat egy cégnek, ha környezetbarát technológiával vagy termékkel büszkélkedhet. A trendet olyan komolyan veszik a modern nagyvállalatok, hogy külön tréningeken képezik ki a középvezetőket a társadalmi elszámoltathatóság jegyében. Aki ezzel nem törődik 2014-ben, óhatatlanul a vaskalapos kapitalista szerepébe kényszerül.

Márka elvárásokkal

Villámgyorsan terjedt el 2013-ban a „demanding brand”, vagyis a fogyasztóival szemben elvárásokat támasztó márka fogalma. Ez tulajdonképpen a társadalmi elszámoltathatóság másik oldala. Évekig arról szólt a fáma, hogy a felhasználók, a fogyasztók mennyivel tudatosabban, aktívabban viszonyulnak a márkákhoz, és hogyan kell ehhez alkalmazkodniuk a cégeknek. Bizonyos területeken azonban mára megváltozott a helyzet: ma már a cégek is felállíthatnak szabályokat öntudatos és magabiztos fogyasztóknak. A rangos üzleti blogokban és az ázsiai sajtóban sokszor emlegetik példaként a japán Szapporó szigetén működő Hacsikijó éttermet, ahol a vendégek pénzbírságot fizetnek, ha bármennyit is meghagynak a tányérjukon a lazacot és rizst tartalmazó fogásból. A befolyó összegből az étterem a helyi halászokat támogatja, mivel rendszere az ő nehéz helyzetükre hívja fel a figyelmet.

Nagy tér, rugalmas iroda
Stiller Ákos

Custowner

A kifejezést – amelyet erőltetett szellemességgel talán „fogyasztulajdonosnak” fordíthatnánk (customer /fogyasztó/ + owner /tulajdonos/) – az üzleti változásokat figyelemmel kísérő, befolyásos Trendwatching.com alkotta meg. A meghatározás szerint olyan vásárlókról van szó, akik a termék passzív fogyasztásától elmozdulva hajlandók finanszírozni is a márkát, például akár részvényesként beszállni a cégbe. A modell hasonló ahhoz, amit az évekkel ezelőtt elindult crowdfunding oldalakon (legnagyobb a kickstarter.com) láthatunk, ahol egy-egy ötlet elindításához gyűjtik az internetezők befektetéseit. Napelemes beruházáshoz csatlakozás ellentételezéseként például az áramfogyasztás csökkenéséből szerzett nyereségből részesültek a kisbefektetők, az egészséges étkeztetésre koncentráló Leon nevű brit gyorsétteremlánc pedig 1,5 millió fontot gyűjtött össze új vendéglátóhelyek nyitására, úgy, hogy a finanszírozókat az üzlethálózatban beváltható kuponokkal fizették ki. A custowner nemcsak anyagi, hanem érzelmi megtérülésre is vágyik, ezért a modell sikeres adaptálására olyan cégeknek, szolgáltatásoknak van esélyük, amelyek nyitottak, szerethetők, társadalmi vagy környezetvédelmi értelemben fenntarthatók.

Remarketing: a hirdetés, amely követ

Támadt már olyan érzése mostanában, hogy egy hirdetés követi önt, bármelyik oldalra kattint is a neten? Nem paranoia, hanem a remarketing áldozata lett. A módszer a tudatos online marketinget folytató cégek nyomán egyre elterjedtebb, és már hazai konferencián is szó esett róla, úgyhogy biztosan viszontlátjuk jövőre. A remarketing gyakorlatilag feleslegessé teszi a honlapot vagy akár a webshopot a termékértékesítés során. Először csak egy témát állít a középpontba a hirdető egy banner vagy más hirdetés formájában. Ha egyszer rákattintunk, netán megadjuk az elérhetőségünket, az ajánlat vagy valamilyen módosított formája rendre visszatér böngészésünk közben, akkor is, ha kérünk a termékből, akkor is, ha nem. Hihetetlenül hatékony módszer, bármennyire idegesítőnek hangzik is. Szakértők azt jósolják, hogy aki csupán arra vár, hogy a keresőoptimalizálás révén majd betévednek a vevők a webshopjába, az lemarad e személyre szabottabb eladási technika miatt.

Készpénz? Az mi?

Elektronikus pénztárca, mobilfizetés, okostelefonos ajándékkártya, paypass, internetes pénzeszközök – az utóbbi évek kísérletei után jövőre megtörhet a megszokott készpénz/bankkártya uralma. Külföldön a kényelem és a divat, itthon még a tranzakciós adó okán tartunk majd mind kevesebb készpénzt a tárcánkban. Magyarország egyébként is sok tekintetben élen jár: a mobiltelefonos parkolás vagy állatkerti belépő, a készpénzmentes fesztiválok mind példamutatók. A Starbuckshoz hasonló nagy hálózatok viszont globálisan készülnek erre a világra: a kávézólánc hazájában már saját applikációjával is megengedi a fizetést. A tengerentúlon már nem csak az internetes fizetésre alkalmas a PayPal, és a Google Wallet is szépen divatba jön. Minél előbb kínál hasonló lehetőségeket vásárlóinak egy üzlet, annál hamarabb vonz majd új közönséget. Persze kell hozzá a biztos üzletmenet: ha a napi bevételre szükség van a következő árubeszerzéshez, marad a régi jó húszezres.

Iroda bárhol

Főként a mozgásban lévő vállalkozók számára jó hír, hogy a mobilitás egyre jobban kiteljesedik, és akár már egy autóban is működő irodánk lehet. A 24 órás elérhetőség és a BYOD (bring your own device, munka, saját eszközökkel) a fiatal, millenniumi generáció munkamódszerét idézi. Mivel a feladatok kiszervezése, az outsourcing szintén népszerű Európában, egyre több kis cég és szabadúszó számára válik lehetővé a mobilmunka. A rugalmas munkavégzéshez szükséges eszközök gyártására már az informatikai és az autós felszerelések gyártói is ráálltak. Mi kellhet ugyanis? Először is egy laptop vagy egy tablet, amely sokáig bírja szuflával. Persze az sem baj, ha nem, mert széles a választék autós konnektorból, amely a szivargyújtóból tölti fel a kütyüt. Internetet ma már okostelefonunk segítségével is csiholhatunk, a laptop kényelmes elhelyezését biztosító lapdesk révén pedig a hátsó ülésen is dolgozhatunk. Ha egy képernyő kevés, egy tablet rendszerbe kapcsolásával második képernyőt varázsolhatunk. Városban azért egyszerűbb beülni wifit kínáló kávézóba.

Lapos szervezet

Mind kevesebb olyan vállalkozás alakul, ahol a megszokott hierarchikus építkezés zajlik: a lapos szervezet egyre inkább uralkodóvá válik a nyugati világban. Az ilyen cégben egyetlen vezető van, alatta pedig saját felelősségű, egymás mellé rendelt, nagyon motivált munkatársak dolgoznak. A vállalat rugalmasabb, gyorsabban reagál a változásokra, és ráadásul megspórolja a középvezetői fizetéseket.

A cikk a HVG Business 2013/04. számában jelent meg.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!