Tom Szaky cége két dolognak köszönheti a sikert: olyan hulladék feldolgozásával foglalkozik, amelynek nincs hagyományos feldolgozási rendszere (pl. cigarettacsikk, csoki papír, szívószál, celofán, kávékapszula). A másik, hogy sikerült megtalálnia azt a módszert, amivel globálissá teheti ezt a tevékenységet.

Szaky marihuánatermesztéssel kezdte, majd gilisztaürülékből állított elő biotrágyát. Mára a TerraCycle piacvezető a hagyományosan újra nem hasznosítható hulladékok feldolgozásában. Jelenleg 26 országban 60 milió ember gyűjti neki a szemetet. Elsősorban társadalmi vállalkozóként tekint magára, akinek a fenntarthatóság, a zöld gondolat már sokkal fontosabb, mint a profit. Ennek érdekében előadásokat tart, cikkeket ír, a New York Times rendszeres szerzője kisvállalati témákban, de blogja megtalálható volt egy időben a hvg.hu-n is, illetve terjedelmes anyagban írtunk róla a HVG Extra Business tavalyi számában is.  

Üzleti modellje az, hogy igazi liberális ökokapitalista módjára minden szereplőt érdekeltté tesz a hulladékfeldolgozás folyamatában. Önkéntesek gyűjtik neki a szemetet, amiért pénzt kapnak. Szaky cége feldolgozza a szemetet, ám ennek költségét a nagyvállalatok (pl. egy csokigyár) fizetik meg neki. Cserébe a nagyvállalatok elmondhatják, hogy az ő termékük, csomagolásuk, cigarettájuk biztosan újrahasznosított, azaz nem megy a szemétbe. Szaky cége különféle termékeket is készít a feldolgozott szemétből. Például bakelit lemezekből, illetve áramköri lapokból készült TerraCycle órákat, poháralátéteket és képkereteket.

Tom Szakyról bővebben ebben az interjúnkban olvashat>> 

Tom Szaky most egy TV sorozatot indított útnak, amiben fiktív, de a valóságon alapuló történetekben mutatja be cégének főbb szereplőit. Eddig 10 darab 30 perces részt forgatott le egy kicsi, de profi online médiacég, a Pivot segítségével. A New York Times-ba írt cikkében Tom Szaky bővebben ír arról, hogy miért fordult a reality felé, és hogy mit jelent neki a mini tv-sorozat, mint marketingeszköz. Azt írta, hogy a korábbi kisfilmjeit, amelyek a cégének missziójáról szóltak, nem nagyon nézték az emberek. Ezért fordult profi szakemberekhez, akik újragondolták neki a marketinget, mondván, hogy inkább személyes történeteket mondjon el, ennek formája pedig a valós eseményeken alapuló fikció legyen.

(New York Times)