Összegyűlt a kezdőtőke az Origo volt főszerkesztőinek új tényfeltáró oldalához

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kevesebb mint két hét alatt összejött a volt origósok tényfeltáró oldalának, a Direkt36.hu-nak az elindulásához szükséges 20 ezer euró.

Január 22-én kezdődött el a Direkt36 című tényfeltáró oldal támogatói kampánya, és mára össze is jött a felajánlásokból az a 20 ezer euró, amely az oldal elindulásának anyagi bázisát adja. A Direkt36-ot két volt Origo-főszerkesztő, Weyer Balázs és Sáling Gergely, valamint Sáling egykori helyettese, Pethő András indította.

Sálingék korábban azt közölték, hogy akkor indítják el az oldalt, ha a 20 ezer euró időben összejön. A támogatásokat továbbra is fogadják az oldal munkatársai. A támogatók egy évre válhatnak a támogatói kör tagjává. Azt írták bemutatkozó szövegükben, hogy azért 20 ezer euróból akarnak indulni, mert ekkora összeggel már látványosan ütőképesebbé tudják tenni az egyelőre sovány csapatukat, több újságíróval tudnak majd dolgozni, és több visszaélést tudnak majd feltárni.

A támogatói kampány elindításakor a három újságíró azt mondta, nem hírportált szeretnének indítani, hanem tényfeltáró cikkek közlésére szakosodott oldalt. Első cikküket február közepére ígérik, és azt írják, bár sok részletet nem tudnak elárulni a témájáról, de azt igen, hogy a közpénzek egy jól körülhatárolható csoportjának útját követi.