Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A cég így igyekszik megakadályozni az elvándorlást.
Elégedett a szakszervezet a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban kötött bérmegállapodással – erről Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSzSz) elnöke az M1-en beszélt.
Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kommunikációs igazgatója fontos mérföldkőnek nevezte a cég életében a bérmegállapodást. Mint mondta, a munkatársaknak kiszámíthatóságot, tervezhetőséget akartak biztosítani, és ehhez elengedhetetlen volt a legalacsonyabb bérkategóriában egy jelentősebb emelés, amit a megállapodás is tartalmaz.
Átalakult a bérstruktúra is, és egy kifejezetten a helyi munkavállalói igényekre szabott szerkezetet alakítottak ki.
A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete december elején közölte, hogy létrejött a bérmegállapodás a kecskeméti Mercedes gyárban, a megállapodást az MTSzSz, a Vasas Szakszervezet és a munkáltató Mercedes írta alá. A kétéves megállapodás alapján 2019 januárjától összesen 35 százalékkal emelkedik az alapbér egyes munkavállalói kategóriákban, vakáció-juttatásként bruttó 320 ezer forintot kapnak a dolgozók, 100 százalékban kifizetik a 13. havi juttatást egyéves munkaviszony után, a cafeteria-juttatás összege pedig bruttó 340 ezer forint SZÉP-kártyára vagy 280 ezer forint összegű készpénz.
A munkába járási támogatás kilométerenként 15 forintra emelkedik, új juttatási elemként pedig megjelenik a szenioritási bónusz, amelyet a munkaviszony alapján a 3. évtől évente emelkedő mértékben határoznak meg, és maximális összege 14 ezer forint, az 5. évtől pedig plusz egy szabadnap illeti meg a dolgozót.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.