szerző:
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Felülvizsgálta a T-Systems-szel kötött szerződését a Microsoft, és úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább az együttműködést a 4iG által felvásárolt telekommunikációs céggel - tudtuk meg. A Microsoft kérdésünkre megerősítette a szerződés felbontását. A T-Systems szerint indoklás nélkül történt a szakítás, holott eddig eredményes volt a partnerségük. A 4iG pedig úgy látja, ez nincs semmilyen kihatással arra, hogy átveszik a céget.

A Microsoft Magyarország felbontotta eddigi szerződését a T-Systems-szel - értesült a hvg.hu, információnkat a Microsoft részéről megerősítették. A cég azzal indokolta döntését, hogy évről évre felülvizsgálják a partnereikkel kötött megállapodásaikat, és "követve a sztenderd üzleti gyakorlatunkat, úgy döntöttünk, hogy nem újítjuk meg az augusztus 31-ével lejáró megállapodásunkat a T-Systems-szel".

Nem zárható ki, hogy a döntésben az is közrejátszhatott, hogy a Mészáros Lőrinchez közeli 4iG felvásárolja a T-Systemset. Ezt azonban nem erősítették meg, a hivatalos állásfoglalásuk az előbbi, hogy felülvizsgálva a szerződést nem akarták tovább folytatni az üzleti együttműködést a céggel, de más indokot nem közöltek.

"A Microsoft küldetése, hogy a világon minden embert és szervezetet hozzásegítsen ahhoz, hogy többre legyen képes. Hogy ígéretünknek eleget tegyünk, összhangban a globális stratégiánkkal, folyamatosan értékeljük együttműködésünket partnereinkkel a világon mindenütt. Célunk, hogy felgyorsítsuk ügyfeleink digitális átalakulását és bővítsük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket igénybe vesznek tőlünk" - tette hozzá a cég reagálásában.

Így a T-Systems ezentúl nem vehet közvetlenül a Microsofttól forgalmazás céljából termékeket, megszűnt közöttük a partneri megállapodás.

Reagált a T-Systems - FRISSÍTÉS

Eljuttattuk kérdéseinket a T-Systems Magyarországhoz is, válaszuk cikkünk megjelenését követően futott be, változtatás nélkül közöljük:

"Előzetes értesítés és indoklás nélkül felmondta licenc-értékesítésre vonatkozó szerződését a T-Systems Magyarországgal a Microsoft. A döntésről a T-Systems augusztus elsején kapott értesítést. A változás nem azonnal, hanem 2019. szeptember 1-jével lép életbe" - közölték.

Már elkezdték az átszervezést a Magyar Telekomba

"A T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom már megkezdte a jogosultságok és a Microsoft partneri kapcsolathoz kötődő tevékenység átszervezését a Magyar Telekomba, melyről korábban informálták a Microsoftot" - tették hozzá, vagyis a T-Systems 4iG általi felvásárlását követően ezek átkerültek volna a Telekomhoz.

A cég reagálásában azt is hangsúlyozta, hogy az ezek szerint előzetes értesítés nélkül, kész helyzetet teremtő Microsoft milyen eredményes megállapodást bontott fel velük. "A T-Systems Magyarország az elmúlt 10 évben a Microsoft legnagyobb magyarországi partnereként folyamatosan ellenőrzött és minősített szolgáltatóként hatékonyan járult hozzá nagyvállalati, majd az elmúlt két évben kis- és középvállalati ügyfelei digitális fejlődéséhez, átalakulásához" - közölték.

Pedig "Év Partnere" voltak

"A transzparens szakmai együttműködés és elért eredmények elismeréseként a Microsoft „sztenderd üzleti gyakorlatának megfelelően” a T-Systems Magyarország júniusban vette át a 2019-es pénzügyi évre vonatkozóan Microsoft Év Partnere díjat a Microsoft Las Vegasban rendezett konferenciáján. A Deutsche Telekom és a Microsoft stratégiai együttműködéseként idén júniusban indította el hazánkban is közös innovációs programját, melynek magyarországi partnere szintén a T-Systems Magyarország".

"Továbbra is, ahogy az elmúlt tíz évben, a T-Systems Magyarország magas színvonalon és transzparens módon nyújt szolgáltatásokat ügyfeleinek, ebben a tekintetben semmilyen változás nem történt és nem is történik. Cégünk elsődleges célja, hogy a Microsoft licencekkel kiszolgált ügyfelek üzletmenetét a következő időszakban segítse és a várható átállást zökkenőmentessé tegye" - írták reagálásukban.

Érkezik a 4iG

Július elején jelentették be a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy a Magyar Telekom előzetes megállapodást írt alá a 4iG Nyrt.-vel a T-Systems Magyarország eladásáról. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően még idén lezárulhat. A tranzakció a T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletágát nem érinti, ezt a végleges megállapodást megelőzően átszervezik a Magyar Telekomba. 

Az 4iG egyértelműen NER-közeli cég, a többségi tulajdonrészt Jászai Gellért szerezte meg Mészáros Lőrinctől. A tranzakció után Jászai egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: a 4iG a piac éllovasa kíván lenni, ennek érdekében jelentős akvizíciókra készülnek, hogy a legnagyobb hazai tulajdonú informatikai vállalatcsoporttá alakuljanak.

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után a 4iG is eljuttatta hozzánk hivatalos álláspontját, e szerint "az a tény, hogy a  Microsoft Magyarország Kft. felmondta a T -Systems-szel kötött szerződéseit nem befolyásolja a 4iG Nyrt. felvásárlási szándékát". "A tranzakció nem zárult le, annak bejelentésekor pedig a felek egyértelművé tették, hogy az ügylet feltételrendszerét a jogi, pénzügyi átvilágítás eredményének ismeretében véglegesítik.  Tekintettel arra, hogy a tranzakció egészéhez viszonyítva a T-Systems működését (pénzügyi eredményét) a Microsoft által felmondott szerződések tudomásunk szerint csak elenyésző mértékben érintik, illetve a Magyar Telekom és a 4iG a tranzakció zárását követően is szakmai partnerként tekintenek egymásra, ezért a Microsoft döntésének nincs és nem is lehet érdemi hatása a felek adásvételi szándékára" - közölte a 4iG a hvg.hu-val.

Rendrakás a botrány után?

A Microsoft nemrég korrupciós ügybe keveredett, a cég beismerte, hogy legalább 2013-tól 2015-ig „egy vezető tisztviselője és több alkalmazottja részt vett” egy manipulált beszerzésekre és vesztegetésekre épülő ügyben – erről itt olvashat részletesen. Az anyagcég ezért peren kívüli egyezséget kötött az amerikai igazságügyi minisztériummal, aminek keretében 8,8 millió dollár (2,6 milliárd forint) bírság megfizetését vállalta.

Kérdés, hogy pontosan milyen szerepet játszottak a Microsoft Magyarország viszonteladói, akik diszkontáron kapták a szoftverlicenceket, majd áron felül adták tovább állami szerveknek. Ezek közül hárommal a Microsoft 2017 végén szerződést bontott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!