Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A fővárosnak, a kormánynak és az ingatlanok bérbeadóinak is volna dolguk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint.
Nem várhatnak tovább a vendéglátó és turisztikai kis- és közepes vállalatok, ha nem érkezik támogatás, hamarosan sokaknak végleg be kell zárniuk – figyelmeztetett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. A BKIK 13 pontban foglalta össze, mire lenne szükségük a bajba került cégeknek szerintük.
Ezek közül 6 a főváros és a kerületi önkormányzati feladatok felelőssége lenne:
Öt intézkedés a kormány dolga volna a javaslatcsomagból:
Két pont pedig az ingatlanos cégeket érinti:
A Magyar Gasztronómiai Egyesület szintén 13 pontban tette közzé a saját javaslatait:Jóváhagyta az iparűzési adó csökkentését az Európai Bizottság
A testület szerint megfelel az uniós feltételeknek az a program, amely a kis- és középvállalkozásoknak hivatott segítséget nyújtani és likviditást biztosítani a koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében.
A turizmustámogatás fű alatti osztogatása volt az utolsó csepp a magyar vendéglősöknél
Úgy érezték, eljött az idő, hogy az eddiginél komolyabb kárenyhítést kérjenek. 13 pontos javaslatukat már elküldték a Pénzügyminisztériumnak. Attól tartanak, az éttermek fele húzhatja le a rolót.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.