Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Most érezték úgy, hogy a jó áron vett papírok elég hasznot hoztak.
A Panasonic, amely a Tesla egyik legkorábbi partnere és lítium-ion cella beszállítója, eladta Elon Musk elektromos járművekkel foglalkozó vállalatában lévő teljes részesedését.
Az Oszakában működő elektronikai óriás a Nikkei Asia jelentése szerint a 2021. március 31-én véget ért pénzügyi évről készült jelentésben szerepeltette a Tesla-részvények eladását.
Az értékpapíroktól a hírek szerint 3,6 milliárd dolláros értéken sikerült megválni. A Panasonic eredetileg 1,4 millió részvényt vásárolt 21,15 dollárért a Tesla 2010. júniusi részvénykibocsátása idején. Jelen állapot szerint egy Tesla részvény ára 679 dollár, úgy, hogy időközben egyszer már negyedelték is, amikor az árfolyama meghaladta az 1500 dollárt.
A japánok az üzleti lépéssel tőkét kívánnak felhalmozni a növekedéshez, és ahhoz, hogy újabb szegmensekben lehessenek versenyképesek. Az ügylet érdekessége, hogy a beszállítói kapcsolat nem változik a két cég között, a japánok továbbra is gyártanak a Teslának.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.