Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kecskeméti egyetem elbukhatja az új campusára és a tudásvárosra kapott állami pénzt – mondták a kecskeméti polgármesternek, de ő leleplezte, hogy a kérdező szivárványos pólóban van.
Óriási bajban lehet Kecskemét: mint kiderült, hiába kapott a Neumann János Egyetem 144 milliárd forintot az államtól egy új campus és egy új, tudásváros nevű városrész felépítésére, a pénzt kölcsönadták a Magyar Nemzeti Bank alapítványának, az alapítvány vagyonkezelője pedig az összeget olyan részvényekre rakta, amelyeknek az értéke azóta a felére csökkent. A campus építése félbeszakadt, a tudásváros munkálatai pedig addig jutottak el, hogy terveket bemutattak – a pénz egy része elvesztette az értékét, a maradékot pedig a fizetésképtelenség határára került vállalatból kellene kivenni.
Nem csoda, hogy szembesítették ezzel Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármestert is, aki azon kívül, hogy a város első embere, azért is érintett, mert az egyetemet fenntartó alapítványnak is a tagja. A Telex szúrta ki a helyi Kecsup portál videóján a jelenetet, amint a városházán megkérdezik a polgármestert, ő pedig az egyik kérdezőre nézve azt magyarázza, hogy nem is az MNB-alapítvány veszélyes az oktatásra, hanem
„Ha csökkenő gyereklétszám van – már most bocsánat, de önre nézek, a szivárványos pólójára –, ha csökkenő gyereklétszám van, akkor feltételezhető, hogy annyi egyetemi és főiskolai kapacitásra nincsen szükség.”
A megjegyzése után valaki más a kérdezők közül szólt is gyorsan a polgármesternek, hogy akár rá is nézhet, mert neki négy gyereke van.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
A kirúgás miatt beküldött cégbírósági papírokból kiderült, hogy 2024 januárja óta egy háromtagú igazgatóság látja el a vállalat vezetését.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.