Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az Alpine Holding kft. nagy tartozásra nagy hitelt kapott.
Az MBH Bank 170 millió euró, azaz több mint 68 milliárd forint hitelt adott egy, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványhoz (PADME) tartozó cégnek, az Alpine Holding Kft.-nek. A szocialista Tóth Bertalan most megkérdezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét, hogy mire.
Windisch László azt válaszolta, hogy egy külföldi bankkal kötött korábbi hitelkeret kiváltása volt a hitelszerződés célja, fedezetként pedig felajánlották az MNB-alapítvány többségi tulajdonában lévő varsói ingatlanfejlesztő cég, a GTC S.A. 62,61 százalékos részvénycsomagját.
A fejleményre a 24.hu hívta fel a figyelmet, és a lap azt is kiemeli, hogy Windisch az írásbeli válaszában nem írta le a bank nevét, a szocialista politikus kérdéséből azonban tudható, hogy az MBH Bankról van szó.
Mint az ÁSZ márciusban kiadott jelentéséből ismert, az MNB-s PADME vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. a jegybank által rendelkezésre bocsátott 266 milliárd forint mellett további 130 milliárdos forráshoz jutott a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítványtól. A pénz túlnyomó többségét a lengyel GTC S.A. többségi részesedésének megvásárlására fordították, valamint megvették a luxusingatlanokkal foglalkozó svájci Ultima Capital S.A. 33 százalékos, illetve 25 százalékos részvénycsomagját is.
Az ÁSZ-jelentés tervezetében még szerepelt az MBH Bank neve, a végső verzióból azonban már kikerült, és az ÁSZ azóta se magyarázta meg, hogy miért. Az MBH Bank kisebb részben állami tulajdonú, közel fele azonban Mészáros Lőrinc érdekeltsége, de egy magántőkealapon keresztül a Matolcsy-körhöz tartozó Száraz Istvánnak is van benne részesedése.
Az Alpine Holding kft.-re visszatérve: a társaságnak kulcsszerepe volt a svájci Ultima Capital részvényeinek megszerzésében, és eközben csillagászati méretű tartozásállományt halmozott fel. A legutóbbi, 2023-as mérlegadata szerint az Alpine Holdingnak 233 milliárd forintnyi tartozása volt, gyakorlatilag zéró bevétel mellett.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható?
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.