Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A túlszabályozás, a túlzott állami beavatkozás hosszú távon roncsolhatja a gazdaságot Hernádi Zsolt szerint.
Hernádi Zsolt a kormánybarát Mandiner hetilapban megjelent írásában bőven merített a Galaxis útikalauz stopposoknak című regénysorozatból, amelyekkel az elmúlt 5 év folyamatait próbálta jellemezni. „Vicces, hogy amikor azt hinnéd, ennél rosszabbra már nem is fordulhatnának a dolgok, hirtelen mégis megteszik” – idézi az egyik híres mondatot.
Hernádi szerint az elmúlt évek hoztak mindent: pandémiát, európai háborút, két számjegyű inflációt, árplafonokat, üzemanyaghiányt. Mindez azonban „kismiska ahhoz képest, ami még jöhet: Donald Trump a feje tetejére állítja az ismert világot, és vámpolitikájával szorongatja az európai gazdaságot”, az EU viszont sodródik, és követhetetlen céljaival hátrányba hozza a hagyományos iparra épülő országokat. Ráadásul a helyi kormányok költségvetési présben, a frusztrált választók miatt pedig „kényszerlépésben” vannak, és „satu alatt tartják a vállalatokat”.
Egy ilyen helyzet megoldására kínál recepteket Hernádi, és bár finoman fogalmaz, javaslatai nagy része nem az üzleti szektort, hanem az állami döntéshozókat célozza.
A Mol-vezér szerint:
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.