Gary Marks dokumentumfilmjének a születéstörténete legalább annyira különös, mint a film szereplőinek a sorsa. A Dream Havana rendezője valódi outsider; ráadásul első filmes munkáját mindenfajta engedély nélkül készítette egy olyan országban, ahol ha az ember elővesz egy mikrofont az utcán és a szája elé tartja valakinek, biztos lehet benne, hogy az ötödik mondat környékén megjelenik egy rendőr és kéri a papírjait. Szóval ahhoz, hogy a hivatalos szervek megkerülésével létrehozzunk egy olyan, sok helyszínen játszódó nyolcvanperces filmet, amelyben hiteles szereplők nyíltan beszélnek a kubai rendszer anomáliáiról és arról, hogy ők ehhez hogyan viszonyulnak, nagyon kell tudni valamit. És persze, nem árt ismerni a helyi viszonyokat.

Ha hivatalos papírok nélkül forgatunk, akkor a külső felvételeket nyitott tetejű, jellemzően turisták által bérelt kocsikból készíthetjük; de túlnyomóan belső jelenetekkel kell számolnunk - miután a forgatócsoportot óvatosan beloptuk az adott lakásba. És az archívokat persze nem a kubai tévétől vásároljuk meg, hanem külföldi televízióktól.

Filmforgatás Kubában: Ernesto Santana és balján, Jorge Motta

A forgatás félbeszakítása és az esetleges kiutasítás nem kellemes dolgok, viszont a film szereplői egyenesen az egzisztenciájukat kockáztatták. Az egyik szereplő Orwell 1984 című regénye kapcsán és az információ áramlásának állami korlátozásáról beszélve megjegyzi „ez a nálunk nem publikált könyv minden olyan országra és minden olyan helyzetre érthető, ahol az ember intellektuális fejlődésének az állam szab korlátokat. Nálunk a könyvkiadók azt adják ki, amiről úgy gondolják, hogy jót tesz nekünk, hogy nem válunk tőle veszélyessé. Jelenleg a kubai tévének dolgozom, de nem tudom, hogy ez után az interjú után hol fogok...”

Gary Marks 1998-tól megszakításokkal négy évig élt Kubában, így volt ideje alaposan megismerkedni későbbi filmjének helyszínével. Egy szép napon ugyanis ’szabadságolta’ magát az addigi életéből, és Chicagóból Havannába költözött. Eredetileg zongorázni ment Kubába. Pontosabban azért, hogy kubai mesterek segítségével tökéletesítse a zongorajátékát. Miután talajt fogott Havanna Vedado nevű negyedében, kibérelt egy versenyzongorát. Közben tanulta a spanyolt, tanára pedig nem más volt, mint Ernesto Santana, aki néhány év múlva megkapta a legnagyobb kubai irodalmi díjat, egy gyakorlatilag a fióknak írt regényéért. Gary Marks ekkor hallott először filmjének másik főszereplőjéről, Jorge Mota-ról, aki nyelvtanárának barátja volt. Jorge Mota a „szabadságot választotta”, amikor 1994-ben Fidel Castro úgy döntött, kiengedi a gőzt, és néhány hétig lehetővé tette, hogy az elégedetlenek menjenek isten hírével, olyan tengeri járművekkel, amilyeneket szerezni tudnak. Mota ma jó nevű újságíróként él Chicagóban, s levelezik Kubában maradt barátjával.

Részletek a filmből

A Havannai álom c. film néhány részlete itt megtekinthető

„ (...) Az élet rohan, minden pénzbe kerül, amit onnan teremtesz elő, ahonnan tudod... Az itteni televíziós rendszer hasonlít a kubaira: csak az itteni propaganda nem ideológiákat ad el, hanem fogyasztásra sarkall” – írja Mota Chicagóból. „ ...(S)sikerült egyensúlyt teremtenem a magány és a társasélet között. Van, hogy naponta hat-nyolc látogatóm van, hat nyolc univerzum, párhuzamos és különálló univerzumok” – írja Ernesto Havannából.

Ez a két párhuzamos életrajz, a maradást és a távozást választó két barát múltja, választásaik következményei és a sajátos varázsú Havanna a témája Gary Marks első dokumentumfilmjének. A film nyomán elmélázhatunk azon, hogy a szabadságot kívül is és belül is meg lehet találni; úgy is ha maradunk, és úgy is ha elmegyünk. Nincs jó döntés, nincs rossz döntés. Csak szabadság van. Ha van.

A film végén megjelenő felirat szerint Jorge Motát kinevezték a chicagói Telemundo vezető hírszerkesztőjévé, a Kubában élő Ernesto Santana pedig második regényén dolgozik – egyelőre szabadon.

Bihari Ágnes