Az 1888. december 23-i éjszakai események eddig úgy éltek a köztudatban, hogy az akkor a dél-franciaországi Arles-ban tartózkodó, egyaránt heves vérmérsékletű Van Gogh és Gauguin között éles szóváltás tört ki művészi ellentéteik miatt, amelynek végén Van Gogh levágta saját fülét és ezt az öncsonkítást örökítette meg híres önarcképén, amely kötéssel a sebhelyen ábrázolja őt. Hans Kaufmann és Rita Wildegans azonban tíz évi kutatás után a Van Gogh füle, Paul Gauguin és a hallgatás paktuma című könyvében arra a következtetésre jutott, hogy a kiváló vívó Gauguin vágta le egy kardcsapással barátja fülét, majd gyorsan elmenekült Párizsba, Van Gogh pedig, akit a rendőrök december 24-én reggel vérbe fagyva találtak otthonában, hallgatott, hogy megvédje Gauguint. 
   
A teória szerint, amely máris elutasításra talált több Van Gogh-szakértő részéről, Gauguin találta ki az öncsonkítás "meséjét", Van Gogh pedig, hallgatásáért cserébe, abban reménykedett, hogy meggyőzheti: folytathatják közös életüket, "mivel imádta Gauguint." Vagyis a festő nem volt őrült, mint ahogyan több mint száz évig a világ hitte, és ezzel megdőlne Georges Bataille-nak és Antonin Artaud-nak az 1930-as években alkotott elmélete, amely az őrületet a modern művészet alapjának tekintette. Ugyancsak ellentmond Vincente Minelli 1956-ban készült kultikus filmjének, A nap szerelmesének (Lust For Life), amelyben egyértelmű, hogy Van Gogh (Kirk Douglas) vágja le saját fülét.
   
Azon a decemberi éjszakán Arles-ban Gauguin állítólag azzal fenyegetőzött, hogy elmegy, Van Gogh pedig reménytelennek látta törekvését, hogy Dél-Franciaországban létrehozhat egy olyan művésztelepet, mint a bretagne-i Pont-Aven, ahonnan Gauguin is elindult, és kést ragadott. Az öncsonkítás története szerint Gauguin hazament szállodájába, és amikor Van Gogh egyedül maradt, levágta a fülét egy borotvával, majd becsomagolta egy újságpapírba, egy prostituáltnak adta a fület és lefeküdt aludni. 
   
A két hamburgi kutató szerint a két festőzseni nemcsak művészi kérdésekben különbözött össze, hanem egy bordélyház előtt estek egymásnak "egy bizonyos Rachel" miatt. Gauguin, akit a szerzők "képmutatónak és hiúnak" neveznek, levágta barátja fülét, majd kereket oldott - állítják a szerzők, akik elméletüket rendőri jelentésekre, korabeli újságokra, valamint számos, jóval az események utáni tanúvallomásokra, köztük Gauguin 1903-ban írt visszaemlékezésére. alapozzák. Tény, hogy sem a késnek, sem a kardnak soha nem lelték nyomát, ezért valószínű, hogy a rejtélyt nehéz lesz valaha egyértelműen megoldani bizonyítékok hiányában. 
   
Pascal Bonafoux, Van Gogh francia szakértője mindenesetre "nevetséges, sőt őrült" elméletnek nevezte a két német művészettörténész felvetését és azt elutasította Louis von Tilborgh, az amszterdami Van Gogh-múzeum tudományos kutatója is.