„Ha filippinót akar, megkapja! Ha magyart? Azt is!”

„Ha filippinót akar, megkapja! Ha magyart? Azt is!”

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Lukács Andrea

A harmadik ELTE dokumentumfesztivál két napba sűrítette a világot. A hétvégén megtelt az Örökmozgó mozi, a közönség magyar és külföldi filmeken keresztül átélhette mások valóságát. A szervezőket kérdeztük a fesztivál sikeréről.

“Fizessenek az emberek az Avatarért. Ez a fesztivál ingyenes” - szögezte le Szirony Szabolcs az idén harmadik alkalommal megrendezett kétnapos dokumentumfesztivál egyik szervezője. Az ELTE Társadalomtudományi Kara finanszírozta a “filmszemlét”, amely valós sorsok bemutatásán keresztül adott idén is ízelítőt a világ idegen tájaiból. Pedig némelyik kameraman át sem lépte a határt. Az Örvény vagy a Sorsod Borsod például megrendítő magyar valóságokkal traktálta a nézőket, mélyszegénységben élő családok, fiatalok és szülők kilátástalannak tűnő harcát egymással és a hatóságokkal a mindennapokban.

A filmesek a mikrokörnyezetben forgatva maguk is érintetté váltak, a nézők pedig a moziszék kényelmét élvezve, a forralt bor édes illatával engedhették át magukat az érzékletes képeknek, melyek néha némaságukkal, néha fülsüketítő zajjal hatottak. A We don’t care about music anyway (Amúgy sem érdekel minket a zene) című dokumentumfilmből például kiderül, hogy miben tobzódik egy japán, ha Tokióban él. A zenészek a hétköznap zajait dolgozzák fel és próbálják megemészteni a metropolisz mechanikus világát. A világhírű zenekart bemutató filmben kütyük pittyegése, gépek nyikorgása, a cselló és körfűrész találkozása vagy az ember testében zajló folyamatok kihangosítása az urbánus lét összetettségére ad zenei választ.

Számunkra idegen lehet ez a hangzás, Budapest békés falunak tűnhet a japán gépzaj távlatából, ám amint megismerjük a művészeket a képkockákon, nyitottabbak leszünk még fülsiketítőnek ható zenéjükre is. Amint végighallgatjuk az alkotók gondolatait, betekintést nyerünk gondolkodásmódjukba, máris érthetőbbé válik a dallam. Mindez nyitottság kérdése. A dokumentumfilmek ebben segítenek: hogy kényelmesen tágíthassuk tudatunkat. Így lesz hiteles a fesztivál szlogenje is: Ha érteni akarod a világot. A szervezők ennél szerényebben fogalmaznak: „Inkább a problémafelvetés a lényeg, a filmek arra ösztönöznek, hogy gondolkodjunk el” - véli Tóth György. „A célcsoport 16-35 közötti korosztály, de főképp a húszas éveikben járó fiatalok érkeztek” - vet számot Tóth. „Mindkét nap teltházas volt a mozi, néhányan egész délutánjukat itt töltötték, pedig elég nehéz filmeket tűztünk műsorra" - teszi hozzá.

Szirony Szabolcs a fesztivál sikerét a dokumentumfilm hatásosságában látja: „Egy dokumentumfilm nem csak azért élő, mert igaz történeten alapul, hanem mert a filmes is együtt él azzal a közeggel, amit bemutat. Szinte érintetté válik, így az újságokból, szalagcímekből ismeretes szociális témakörök elénk kerülnek és kénytelenek vagyunk emberi sorsokon keresztül szembesülni velük. Ez egy sokkal mélyebb megértést generál”. Az amúgy előítéleteinken átszűrt valóság új fénybe kerül. A lényeg nem a tetszés, hanem, hogy a korlátainkon átlépve messzebbre lássunk. A brazil favolák szegénységében például virágzó költészettel ismerkedhetünk meg: a férfi, aki egész nap súlyos dobozokat cipel a hátán, azzal teszi elviselhetőbbé a fizikai munkát, hogy közben énekel és rímeket farag. A munka valóban nemesít? Nem tudjuk, ki tud-e törni, vagy csupán túléli a hétköznapokat, ám a szélsőséges társadalmi példán keresztül magunkról alkotott képünk is megváltozhat.

Mindegyik történet egyre fókuszál: a boldogulásra. A Life in loops című oszták film a világ teljes spektrumát mutatja be erre a kérdéskörre koncentrálva. Larissa, az orosz gyári munkás, aki hétfőtől-vasárnapig egy gépmonstrumot kezel, egy kis Fiatot szeretne, és azt, hogy lánya tanulmányait ki tudja fizetni. Mike New Yorkban azért teper, hogy meglegyen a napi 150-200 dollárja, amit narkóra költ. Ezért pedig szemrebbenés nélkül becsapja azokat a férfiakat az utcán, akiket nem létező prostituáltakhoz küld. „Ha filippinót akar, megkapja! Ha magyart? Azt is!” - bármit elintéz a heroin hatása alatt nyilatkozó férfi, aki néha nyáladzva alszik bele mondandójába. Egy indiai pedig nem színes tintákról álmodik, hanem azért gürcöl vörös, kék vagy sárga festékporban guggolva 50-60 rúpiáért naponta, hogy hazajusson a falujába és együtt lehessen családjával.

A fesztivál három éve még játékfilmeket is bevett a műsorba, most már csak dokumentumfilmeket vetítenek: „A közönségünknek erre van igénye” - magyarázza Szirony. „Lehet, hogy a játékfilm eszköztára sokkal gazdagabb, mégis, ha egy rendező el tudja érni, hogy a néző is átszellemüljön, akkor mélyebb lesz a hatása, mint a fikciónak” - teszi hozzá. Segítettek elmélyíteni a moziélményt azok a beszélgetések is, melyek során szakértők elemezték a látottakat: „Az ELTE Társadalomtudományi Karának tanárai is itt voltak, vagy olyan bloggerek, akik a témakörrel nap, mint nap foglalkoznak" - meséli Szirony és Tóth, akiknek távlati célja a fesztivállal nem több, mint hogy évről évre hasonló sikerrel tudják bemutatni a magyar és külföldi alkotók dokumentumfilm-termését.