Beatles 50
Beatles 50
Tetszett a cikk?

(2013 – 50 =) 1963. február 11-e van. Londonból, az Abbey Road-i stúdióból jelentkezünk, ahol a Beatles nevű együttes első nagylemezének felvételeit közvetítjük. Egy kisebb és egy nagyobb érdeklődést kiváltó kislemezt már piacra dobtak, ahhoz azonban, hogy még márciusban boltokba kerülhessen az áhított bemutatkozó album, legalább tíz további dalt kell megfelelő minőségben feljátszaniuk, mégpedig a mai napon. Mivel bepoloskázva érkeztünk a helyszínre, remélhetőleg a próbafelvételeket azonnal meg tudjuk osztani. Az Abbey Roadon tavaly júniusban lezajlott első próbajáték óta kísérjük figyelemmel az együttes pályafutását a Beatles 50 blogon.

Most érkezett

Dr. Robert

Már jobban érvényesül McCartney. A legfrissebb felvétel biztatóan sikerült:

Úgy tűnik, kezdenek feloldódni. Van húzása a számnak, Starr jó tempót diktál, és ha nem is volt tökéletes, ezzel már lehet kezdeni valamit.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
11 12 13 14 15 16 17

Dr. Robert

Lennon még mindig hamis helyenként, McCartney viszont rendben van. Amikor jobban halljuk McCartneyt, akkor szépen kiegészíti egymást a két hang:

Paperback Writer

Akkor ezek szerint könyörögnie kell egy kis orális kényeztetésért

Dr. Robert

Azt nem tudom, mennyire „retteg”, de az látszik, hogy Lennont jobban érdekli a szöveg, mint McCartneyt, meg az is, hogy saját élményanyagból építkezik.

Paperback Writer

A légies dallamhoz képest elég dacos a szöveg:

Lehet, hogy John retteg az apasággal járó kötöttségektől?  A felesége egy-két hónapon belül szülni fog.

Paperback Writer

Itt a dal szövege:

There's a place,

Where I can go,

When I feel low,

When I feel blue.

And it's my mind,

And there's no time when I'm alone.

 

I think of you,

And things you do,

Go 'round my head,

The things you said,

Like "I love only you”.

 

In my mind there's no sorrow,

Don't you know that it's so.

There'll be no sad tomorrow,

Don't you know that it's so.

Paperback Writer

A középrész egy-egy sorát is egyedül kell énekelnie Johnnak. Azokkal nincs is gondja.

A „jobbkezes énekest” egyébként John Lennonnak hívják, lassan elvárható lenne, hogy beazonosítsd a tagokat. Itt egy kis segítség.

Dr. Robert

Igen, szinte csak azt a sort kell egyedül hoznia, nem tud McCartney felső szólamára támaszkodni. Mintha csak túl akarna lenni rajta.

A Love Me Do felvételénél egyébként épp fordítva volt: akkor George Martin váratlanul McCartneyra bízta a kiálláskor énekelt sort, hogy Lennon időben be tudjon lépni a szájharmonikával.

Mr. Mustard

Már hatodszor ugranak neki, de alig valamit javul a produkció.

Az egy dolog, hogy a jobbkezes énekes egészségileg nem százas, de inkább idegesnek tűnik. A sor végén a „When I’m alone”-t rendre elharapja.

Dr. Robert

Az „And it’s my mind”-résznek már van valami sodrása:

Lehet, hogy lendületes szám lesz belőle a végén.

1
11 12 13 14 15 16 17
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!