Amilyen modorosan indult 1991-es Ten című grunge-kirakatlemezével a seattle-i Mother Love Bone romjain alakult Pearl Jam pályafutása, annyira gazdag, izgalmas és szerethető az immár huszonhárom éves kvintett lemez- és dalparkja. A pályafutása első nyolc évében több doboscserén is átesett együttes már 1993-as, a grunge-on túllépő Vs. című albumával megmutatta, hogy több mint popkulturális kurzuslovag. A kissé kaotikus és útkereső, de izgalmas 1994-es Vitalogy után a zenekar 1995-ben Neil Younggal készített nagyszerű lemezt (Mirrorball) - és kísérőzenekarként turnézott is az idős mesterrel -, s ez az album végleg pályára állította a csapatot, mely az 1996-os No Code-dal érte el a művészi nagykorúságot. E lemez turnéján léptek fel Budapesten, a BS-ben; a lelátó zöldellett a Taszárról felutaztatott IFOR-katonáktól.

pearljam.com

Eddie Vedderék közmegegyezéses csúcsművei, az 1998-as Yield, a 2000-es Binaural és a 2002-es Riot Act után a zenekar két lemezzel is összegzett – a lemaradt, „b-oldalas” számokat és dalkülönlegességeket tartalmazó Lost Dogs 2003-ban, a „rendes” válogatásalbum, a dupla rearviewmirror (Greatest Hits 1991-2003) pedig 2004-ben jelent meg. A zenekar a kétezres évek közepe után is tartotta a szintet - de csak tartotta a szintet -, miközben végleg kategóriák felett álló, „népfrontos” amerikai zenekar lett. 2006-ban „vissza a garázsba” koncepció jegyében készített cím nélküli új nagylemezt, legutóbbi stúdióalbuma pedig a megszokottnál kissé szürkébb 2009-es Backspacer.

A zenekar húszesztendős jubileumát dokumentumfilmmel és a hozzá tartozó filmzenelemezzel (Pearl Jam Twenty), valamint egy koncertalbummal (Live On Ten Legs) ünnepelte – utóbbi a sokadik a zenekar életében. A koncertezést, a megfizethető jegyárakat és a rajongóbarát attitűdöt kifejezetten prioritásként kezelő - annak idején a Ticketmaster jegyértékesítő céggel is bajszot akasztó - Pearl Jam 2000-2001-es turnéja közben összesen hetvenkét koncert felvételeit felvonultató, papírtokos koncertlemezt jelentetett meg.

De ott az 1998-as Live On Two Legs, a 2004-es, akusztikus jellegű Live at Benaroya Hall, a grandiózus, hétlemezes box set, a 2007-es Live at the Gorge 05/06 (nem is beszélve olyan csemegékről, mint a rajongói klub-tagok számára készített 2006-os Live in NYC 12/31/92, az ugyanabban az évben kiadott, csak független lemezboltokban kapható Live at Easy Street, vagy a 2007-es, csak digitális formában megvásárolható Live at Lollapalooza).

A zenekar négy év után megjelent, egy punkos és egy balladás kislemezdallal – Mind Your Manner és Sirens –, valamint a manapság már-már kötelező mozgóképes extrákkal, egy kisebb kupac behind the scenes típusú youtube-os kisfilmmel és kisinterjúval felvezetett új nagylemeze, a Lightning Bolt nemhogy tartja a már megszokottnak nevezhető szintet, hanem a zenekar életművének egyik legjobb darabjával ajándékozza meg a továbbra is igen jelentős méretű nemzetközi rajongótábort.

Az új nagylemez a Backspacer relatív, de jól érzékelhető középszerűsége után üdítő mini-feltámadás, néhol a zenekar legjobb pillanatait, többek közt a Vs-t és a Yieldet idézi. Virtigli, élettel teli rockalbum ez, melyen a többségben lévő riffelős-tempós számok horribile dictu poposak és fülbemászóak, a balladák nagyívűek és emlékezetesek, éppen annyi akusztikus ellágyulást kapunk, amennyi nem keni szét a lemezt. Sőt két olyan, a zenekar alapértelmezett világához képest kísérletezőnek nevezhető dal (az Infallible és a Pendulum) is beékelődik a lemez közepébe, melyek végképp feldobják és elemelik az átlagostól a nagyszerű Lightning Boltot.

Pearl Jam: Lightning Bolt
Monkeywrench/Universal
9/10